Gigantikus Ferrari-világ épül Spanyolországban – képek
Szerződést kötött egymással egy ingatlanfejlesztő cég és a maranellói gyár, egy európai élménypark létesítésére Barcelona mellett.
Szerződést kötött egymással egy ingatlanfejlesztő cég és a maranellói gyár, egy európai élménypark létesítésére Barcelona mellett.
hvg.hu
Az Európai Parlament (EP) vezetése úgy döntött, hogy a jelenlegi brüsszeli EP-komplexum közelében épülő új épületet Wilfried Martensről, az Európai Néppárt tavaly ősszel meghalt elnökéről, volt belga miniszterelnökről nevezik el - közölte csütörtökön a néppárt EP-frakciója.
MTI
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter személyesen kezdte meg a volt Ipari Minisztérium épületének bontását csütörtökön.
MTI
Másfél hónap múlva lejár a kilakoltatási moratórium, kezdődik ismét a hadakozás a végrehajtókkal, ám úgy fest, érdemes megtámadni a végrehajtási határozatokat. Az azénpénzem kilakoltatási összefoglalója.
hvg.hu
A piacra dobja Szeles Mónika teniszező sarasotai luxusvilláját.
hvg.hu
Azoknak, akik megfelelnek az új földforgalmi törvény rendelkezéseinek, érdemes a május 1-jét követő időszakra halasztaniuk vásárlásaikat az OTP Bank elemzői szerint, mert az előírások szigorodásának hatására az árak az elmúlt három év 20-30 százalékos emelkedését követően várhatóan stabilizálódni fognak.
MTI
Új kézbe került a korábban csődeljárás alatt álló Nürburgring versenypálya.
hvg.hu
Bár időnként és helyenként az éledezés jeleit mutatja a lakáspiac, még mindig nagyon nehéz sikeres ügyletet nyélbe ütni. Éppen ezért az eladók mindent megpróbálnak a sikeres üzlet reményében, s nagy igyekezetükben néha meg nem engedett eszközökhöz is nyúlnak. Ezek közül az egyik leggyakoribb, hogy ezt-azt elhallgatnak az eladandó lakásról. Egy ilyen esetet mutat be a Pénzcentrum.
hvg.hu
A TriGranit Fejlesztési Zrt., az Europa Capital és a Lengyel Államvasutak (PKP) értékesítették a Poznan City Center bevásárló- és szórakoztatóközpontot - közölte a magyar építőipari társaság.
MTI
Napokon belül átadják a Kossuth teret, a kerítésen kívülről már lehet látni, hogy milyen lesz, ha elkészül.
hvg.hu
Demján Sándor cége - több üzleti partnerével együtt - értékesítette az általuk felépített Poznan City Center nevű bevásárlóközpontot Lengyelországban. A beruházás összege 385 millió euró volt, amit lengyel és külföldi bankhitelekből finanszíroztak.
hvg.hu
Szerkezetkész a Semmelweis Egyetem központi betegellátó épülete, a Klinikák metrómegállónál található, mintegy húszezer négyzetméteres épületnek elkészült mind a nyolc szintje, tetején helikopter-leszállóhellyel.
MTI
Érdeklődnek a külföldiek a Liget Budapest tervpályázat iránt, világhírű építészek nyilatkoztak úgy, hogy amennyiben jó esélyt látnak a megvalósulásra, el is indulnának a pályázaton.
hvg.hu
Hétfőn aláírták a volt ipari minisztérium szélcsatornába épített betonkockájának bontásáról szóló szerződést. Már nincs akadálya a bontásnak – mondta Varga Mihály.
MTI
A társadalmi infrastruktúra operatív program pályázatán elnyert 48 milliós támogatással és 8-10 millió forint saját tőkével építheti meg a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete a megye első, jórészt autistákat foglalkoztató passzívházát - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Átlagban 33 százalékkal estek a görög szigeteken az ingatlanárak 2008 óta, így jó befektetési lehetőséget nyújtanak a potenciális vásárlók számára. A nagyobb ingatlanok és luxusházak esetében 40-50 százalékos is lehet a csökkenés mértéke.
hvg.hu
A 3D-s grafikai szoftvereknek köszönhetően építészek egyre élethűbb terveket tudnak készíteni.
hvg.hu
Bár formálisan nem lehet saját erő nélkül lakáshitelhez jutni, mégis van néhány megoldás, ami végül is saját erő megléte nélkül is lehetővé teszik lakáshitel felvételét. A Pénzcentrum mutatja, melyek ezek.
hvg.hu
Kissé meglepően magasan alakult a Duna House által becsült idei februári ingatlanpiaci forgalmi adat, a válság egyik legerősebb mutatói jöttek ki. Hatalmas a tavaly februárhoz történő megugrás a tranzakciók számát tekintve. Elrugaszkodhattunk a mélypontról?
hvg.hu
Hokkaidó szigetén eladó egy, a nyugati és japán formavilágot keverő lakás – ablakaiból fantasztikus kilátás nyílik a Yotei-hegységre.
hvg.hu