Kétmilliárddal többet ad a Zeneakadémiára a kormány
Kétmilliárd forinttal megemelte a kormány a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem felújítására szánt összeget, így az intézmény a beruházás keretében hangszerparkját is tudja fejleszteni.
Kétmilliárd forinttal megemelte a kormány a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem felújítására szánt összeget, így az intézmény a beruházás keretében hangszerparkját is tudja fejleszteni.
MTI
Nem egészen kétmillió dollárért eladó egy régi velencei ház, ahol a hagyomány szerint Tiziano Vecellio, a nagy reneszánsz festő élt 45 éven át, és ahol 1576-ban pestisben meghalt.
MTI
A városüzemeltetési főpolgármester-helyettes szerint akkor lehetne elkerülni a Rác fürdő beruházó cégének felszámolását, ha sikerül megkötni a csődegyezséget.
MTI
Történelmi mélységbe süllyedt 2011-ben a magyarországi lakásépítés, de egyes számítások szerint idén megdől a negatív rekord, azaz a várhatóan 10 ezer alá eső lakásszám minden korábbit alulmúl. A mostani lakásállománynak 200-300 évig kellene kitartania.
hvg.hu
Lakóteret nagyjából bármiből lehet építeni, azt azonban valljuk meg, keveseknek jutna eszébe öreg, használaton kívüli szavazóurnából felépetni tulajdonképpen egy teljes lakást, de a berendezést mindenképpen.
unknown
A Laki Épületszobrász Zrt. nyerte a Magyar Állami Operaház (MÁO) kezelésében lévő Erkel Színház "játékra alkalmas állapotig történő felújításának" kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázatot - tájékoztatott szerdán az operaház.
MTI
Alighogy kiengedték, ismét kórházba kellett szállítani Rio de Janeiróban Oscar Niemeyer világhírű brazil építészt.
MTI
A Főpolgármesteri Hivatal szerint túllépte a jogszabályi felhatalmazást a XIII. kerületi építésügyi szakhatóság állásfoglalása a Szabolcs utcai hajléktalanellátó központtal kapcsolatban. A fővárosi önkormányzat fellebbez a kormányhivatal döntése ellen, amely szerint nem kaphat működési engedélyt a gondozóház.
MTI
A jeruzsálemi Szent Sír-templomot - a Jézus halálának és feltámadásának helyét magában foglaló épületegyüttest - a bezárás veszélye fenyegeti, ha nem sikerül rendezni a mintegy 2,3 millió dolláros vízszámlát.
MTI
Hogyan lehet az ipari kiszolgálóhelyiségből, levedlett ipari kiszolgáló alkatrészek segítségével extrém penthouse lakást építeni? Mindezt New Yorkban az Empire State Building tövében.
hvg.hu
A Rudas Gyógyfürdő és Uszoda épületegyüttesének rekonstrukciója tavasszal kezdődött. Íme, a felújított homlokzat november 7-én.
hvg.hu
Az európai ingatlanbefektetések nagysága az idén 10 százalékkal zsugorodik a közép-kelet-európai régióban, a lengyel és a cseh piac jól teljesít, a magyar piac viszont leszakadóban van - mondta Kohári Gábor, a Deloitte Zrt. igazgató helyettese szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
MTI
Az ingatlanpiac pangása közepette bővítette bérelt raktár területeit az Auchan: az üllői ipari parkban idén további 15 ezer négyzetméter raktárat vett bérbe.
hvg.hu
Idén az első kilenc hónapban 6509 új lakás épült, 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 7794 volt, ami 12 százalékos csökkenés a 2011. január–szeptemberi adatokhoz képest.
hvg.hu
Az új lakásépítési trendek meghatározói a költség- és energiatakarékosság, a környezethez való harmonikus illeszkedés, az élhetőség és a minőségi kivitelezési megoldások. A Lakásfókusz bemutatja az új irányzatokat.
hvg.hu
Az átlagos felhasználó már legalább két szolgáltató számláját fogadja be és fizeti elektronikusan. Az elektronikus fizetéssel kevesebben felejtik el a határidőt és másfél milliárd forintot ismeg lehetne spórolni.
hvg.hu
Örök dilemme, hogy házat venni, vagy építeni érdemes. Mindkettő mellett bőven szólnak érvek és ellenérvek egyaránt. A vétel alapértelmezésben most kifizetődöbb, de a pótlólagos ráfordítások felhúzhatják az "árat".
hvg.hu
Hosszas halasztás után talán jövőre megnyílik az a 105 emeletes, piramis alakú luxusszálloda Phenjanban, amelynek építését még az 1980-as években kezdték meg.
MTI
50 millió forintot csoportosít át a kormány a Kúria (volt Legfelsőbb Bíróság) átköltöztetésére a keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint. A határozatban azonban az új székhelyként a Néprajzi Múzeum mellett a rejtélyes "Politikatudományi Intézet" kifejezés szerepel.
hvg.hu
Az ellenzéki politikusok a lakhatás költségeinek lefaragását és bérlakásporgram beindítását javasolják a tulajdonszerzéssel szemben. Az LMP a terültet miniszteri felelősség alá helyezné, míg a Fidesznél még felelőse sincs a területnek
hvg.hu