Havi 8 millióért béreli a helyét a Miniszterelnökség

A strukturális átalakítás miatti apparátusbővüléssel magyarázza a fejlesztési miniszter azt, hogy miért bérel az állami vagyonkezelő ingatlant havi bruttó 8 millió forintért a Miniszterelnökségnek Budapesten, a Markó utcában.



Miért csapda a nagyon menő műteremlakás?

Egy műterem lakás sem fenékig tejfel, egyrészt a nagyon tágas beltér nagyon sok, fűtésre költött pénzt is jelent, másrészt a bérleti díjak jellemzően extrém magasságokban járnak - jórészt a lakástípus bőven értékén felül kezelése miatt.





London a legmenőbb kereskedőváros

London a legvonzóbb európai helyszín a kereskedők számára, Párizs a második, Moszkva a harmadik, de nagyon gyorsan fejlődik. A Zara az egyetlen márka, amely minden jelentősebb európai kiskereskedelmi piacon jelen van. Budapest a lista második felében szerepel.


Felújították a Rudas Fürdőt

Befejeződött a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda műemléki rekonstrukciója és turisztikai fejlesztése, a félmilliárd forintos beruházást csütörtökön adta át Szentes Tamás egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes és Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója.


Lakásfelújítás: a fűtéssel spórolnák, ezért vágunk bele

A lakásfelújítók több mint fele a fűtésszámláját csökkentené, de csak kevesen kérik ki szakember véleményét arról, hogy mivel és hogyan szigeteljék lakásukat, házukat - közölte felmérésének eredményét a Knauf Insulation magyar leányvállalata az MTI-vel.


Eltüntettek egy belvárosi palotát

Annak ellenére elfogyott az "átalakítás" során egy budapesti ötödik kerületi klasszicista palota, hogy az önkormányzati szabályozás szerint legalább a homlokzatot érintetlenül kellett volna hagyni.


Demjánék csak a telket akarták a Polus társtulajdonosa szerint

Pászkány Árpád, a Polus Real Estate srl. társaság kisebbségi tulajdonosa szerint a cég többségi tulajdonosai, Demján Sándor és Nyúl Sándor maguk mondtak le a kolozsvári ifjúsági negyed felépítéséről, és egyetlen céljuk az volt, hogy az ingatlanberuházás telkét banki hitelgaranciaként használják.


A kkv-k vágják taccsra a budapesti irodapiacot?

Alacsony ingatlan kockázati prémium, magas befektetési aktivitás, erős helyi kis-és középvállalati szegmens, valamint érett és kiszámítható szabályozói környezet – ezek a tényezők befolyásolják az adott várost abból a szempontból, hogy vonzó vagy éppen kevésbé érdekes irodalokációként tekintenek rá a bérlők és a befektetők.



OTP: lakásfelújításra gyűjt a fiatalok döntő többsége

A cég saját, 25-40 éves ügyfeleinek körében készített felmérés alapján a lakás-takarékpénztári megtakarítással rendelkező fiatal felnőttek 81 százaléka lakásfelújításra gyűjt. Ház építésére csupán 4 százalékuk használná lakáscélú megtakarítását.




Kútba eshet Demjánék kolozsvári üzlete

Meghiúsulni látszik a Demján Sándor és Nyúl Sándor érdekeltségi körébe tartozó romániai Polus Real Estate srl. kolozsvári ingatlanberuházása a kolozsvári polgármesteri hivatal egyoldalú lépései miatt - mondta Csiszér Lajos, a cég igazgatója kedden. A társaságnál azonban még mindig reménykednek abban, hogy felépíthetik a kolozsvári ifjúsági negyedet.


Fotó: 60 millió dollárt adtak egy hongkongi lakásért

Majdnem hatvanmillió dolláros, vagyis átszámítva 13,5 milliárd forintos rekordáron kelt el egy luxusapartman Hongkongban. Az Opus nevű épület kilencedik emeletén található 620 négyzetméteres lakosztályért fizették ki a csillagászati összeget. A vásárló nevét nem hozták nyilvánosságra.


Élénkül a befektetési lakáspiac

Bár a legutóbbi adat szerint kicsit meglódult a lakáspiac, de szakértők szerint ez inkább csak korrekció. Az FHB Ingatlan Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint most többen befektetésként vásárolnak lakást.


Új bombaüzlet a Balaton-parton - nyugdíjasotthon németeknek

A balatoni otthon német nyugdíjas lakói havonta 1500 eurót fizetnek az ellátásért, ami nagyjából a fele a németországi idősotthoni ellátás költségének. Minden új, a tornaterem, a wellness-részleg és a kápolna is. A Magyarországon élő idős németek száma 2007 és 2011 között csaknem megduplázódott.