Már vidéken is a 40 milliónál drágább lakásokat keresik a legtöbben
Míg egy éve a 20–30 milliós lakásokat keresték a vevők a fővárosban, most már a 30–50 millió közöttieket.
Míg egy éve a 20–30 milliós lakásokat keresték a vevők a fővárosban, most már a 30–50 millió közöttieket.
A XIII. kerületi önkormányzatnak jövő év május közepéig kell kialakítania egy új közparkot, szondázzák a lakosságot, milyet szeretne.
Száguldanak az ingatlanárak Magyarországon, ezen belül is különösen látványos a nyaralók drágulása. A Balkánon egyre több környék van, ahol olcsóbb venni egy tengerparti házat és átjárni oda, mint a Balaton partján bevásárolni, de még Nyugat-Európában is akadnak helyek, amelyeknek az ingatlanárai versenyképesek a drágább balatoni településekével.
Zámoly egyik buszmegállóját Mark Cavendishről, a brit sztársprinterről nevezik el.
A cég árbevételének 18,5 százaléka származott közbeszerzésekből.
A Tátika étterem felújítását célzó projekt ügyében nyomoz az adóhatóság.
Közzétették a Dürer Kert helyén zajló ingatlanfejlesztés engedélyezett látványterveit, legalábbis ami az irodaházakra vonatkozik. A két, összesen több mint negyvenezer négyzetméter alapterületű épület három év múlva készülhet el.
A 10 százalékot közelítő infláció nyomában sincs annak, amennyivel egy év alatt a lakáshitelek drágultak. Az újabb kamatemelések hatására egy húszmilliós kölcsönnek már több mint 30 százalékkal magasabb a törlesztőrészlete, mint tavaly májusban – számolta ki a Bank360.hu.
Hamarosan élőben is megnézhetjük.
Egy, a KDNP-hez kötődő alapítvány kapta meg Szob egy épületét, amelyet az önkormányzat szeretett volna megszerezni, és erről nem is szóltak külön a város vezetőinek.
Egy saját tó, egy sziget, focipálya, és egy könyvtár is tartozik a házhoz, ahol Richard Gere 1986 óta lakott, most pedig eladta.
Az inflációnál is durvábban nő az albérletek ára.
Nem sokkal az után, hogy Tiborcz István megjelent a Kopaszi-gátnál folyó lakópark-fejlesztésben, a főváros legnagyobb rozsdaövezeti akcióterületévé nyilvánították a helyszínt.
Az önmagába horgonyzott függőhíd a Szentendrei-szigetre vezet majd.
Hiába kezdődnek az lakáshirdetések büszkén azzal, hogy „nem panel”, az ingatlanpiacnak megbízható szereplői a lakótelepi panelházak, és az elmúlt években kiderült: a környezet javításával és az energetikai beruházásokkal nemhogy a lakótelepek megszüntetésére nem érdemes gondolni, de a mai ingatlanbefektetők és a 15 perces várost álmodók is sokat tanulhatnak a szocialista építészetből. A panelházakról szóló cikksorozatunk, a Telepszemle első részében Erő Zoltánnal, Budapest főépítészével beszélgettünk.
Hogyan lehet csökkenteni a panelházak energiaszükségletét? Mennyit ér ma egy panel? Lehet modernizálni a lakótelepeket? Miért szeretjük, és miért utáljuk a panelépítészetet? És hogyan emlékszünk rá a filmekből, sorozatokból? Ezeknek a kérdéseknek járunk utána új sorozatunkban, a Telepszemlében.
Az Átlátszó stábja hozzájutott egy dubaji magyar ingatlantulajdonosokat is tartalmazó listához.
A Sotheby’s aukciósház kínálja eladásra a Central Park szomszédságában álló hatszintes épületet, amelynek beltere a néhai divatmogul ízlését tükrözi. A leendő vevőket a divattörténelem egy kis szelete megszerzésének lehetőségével csábítják.
Országosan 26 százalékkal kevesebb lakást adtak el az idei első negyedévben, mint egy évvel korábban ilyenkor. A visszaesés mértéke a kisebb városokban a legnagyobb, de Budapesten is közel 10 százalékos. A lakások alapterülete több mint egy négyzetméterrel nőtt.
2016 óta tart a pereskedés egy épület sorsáról, most a kormány úgy döntött, hogy műemlékké nyilvánítja, így az önkormányzat nem bontathatná le.