szerző:
ingatlanmenedzser.hu
Tetszett a cikk?

Még sohasem láttunk ehhez hasonlót.

Még sohasem láttunk ehhez hasonlót. Egy fiatal művész a tradicionális kínai festmények mintájára alkotta ezt a hamuvárost, ami szerinte híven mutatja meg az ország jelenlegi városi kultúráját. Távolról semmiben sem különbözik ennek a ciginek a hamuja bármely másik hamutól. Közelebbről megnézve viszont egy egész várost találhatunk a szürkés hamuban.

 

(via mymodernmet.com)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Azt hitte, elrakhatja a bankautomatában felejtett egymillió forintot

Azt hitte, elrakhatja a bankautomatában felejtett egymillió forintot

Feljelentették Demeter Szilárdot a holokausztozó írása miatt

Feljelentették Demeter Szilárdot a holokausztozó írása miatt

Ilyen furcsa lámpákkal jöhet a megújult BMW X7

Ilyen furcsa lámpákkal jöhet a megújult BMW X7