Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A fővárosi fürdők történetét, a fürdőkultúrához kapcsolódó tárgyakat, fényképeket bemutató kiállítás nyílt a Király...
A fővárosi fürdők történetét, a fürdőkultúrához kapcsolódó tárgyakat, fényképeket bemutató kiállítás nyílt a Király fürdőben. Szentes Tamás egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes Magyarország és egyben Budapest turisztikai erősségének nevezte a fürdő- és gyógyturizmust.
A politikus arról is beszámolt: ezekre és a hagyományokra alapozta a kormány az Új Széchenyi Tervet, miszerint az egészségturizmus, a medical spa, a wellness kitörési pont, az értékeket ki kell aknázni, ezekre építeni a jövőt.
A fürdőkultúra fejlődését bemutató tárlat kapcsán Csapó Katalin muzeológus, történész adott történeti visszatekintést, felidézve, hogy már az ország területén élő kelták is használták a vízforrásokat. Mint mondta, csak Aquincum területén a feltárások során 21 kisebb-nagyobb fürdőt találtak. Jelezte, hogy idővel a fürdők a társas élet színterei lettek és a fürdők használata, szolgáltatásai is jelentősen átalakultak az idők során.
A polgárosodás tömeges fürdőlátogatást hozott, divatos lett a nyaralás, de a nemzetközi érdeklődés csak a két világháború között jelent meg a magyar fürdők iránt - ismertette a muzeológus. Csapó Katalin azt is elmondta: az országban 207 kútból jön minősített gyógyvíz és 70 gyógyfürdő van, Budapesten pedig 118 forrásból és fúrt kútból napi 30 ezer köbméter gyógyvíz tör felszínre.
Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója arról számolt be: a négy eredeti törökfürdő - a Rác, a Császár, a Rudas és a Király - közül csak utóbbit nem újították fel, de tervezik. A létesítményt egy újabb medencével egészítenék ki, az átriumos részben pedig egy pezsgőmedencét alakítanának ki. Szólt arról is, hogy jelenleg egyidőben 60 férőhelyes a fürdő, vagyis napi 360 vendég fordulhat meg itt, a gazdaságos működtetéshez viszont napi 400 fő kellene, amit a tervezett bővítés után el lehetne érni, számításaik szerint 630-ra nőhetne a látogatók száma.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.