Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése

Alig húsz percig tartott a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése, amit azért hívtak össze, hogy korlátozzák a főpolgármester szavazati jogát a Fővárosi Közfejleszések Tanácsában. Az ülésre több kerületi polgármester is hiába ment el: ugyan több képviselő is javasolta, hogy hallgassák meg őket, a napirendet nem szavazták meg, így az ülés a napirend előtti felszólalások utána véget is ért.





„Az a nagyon durva homofóbia, ellenséges hangulat, ami a gyámhatóságot jellemezte, megszűnt”

A kormányváltásnak tudja be több azonos nemű pár, hogy előrelépés történt örökbefogadásuk ügyében; van, aki ugyanannál a hivatalnál tapasztal elfogadóbb hozzáállást. A statisztikák azt jelzik, hogy eddig mintha az egész apparátust a kérelmezési kedv letörésére hangolták volna. Utánajártunk annak, a törvénymódosítás óta eltelt 5 évben hogyan alakultak az egyedülállóként örökbefogadásra jelentkezők kérelmei, illetve megkérdeztük az ezzel foglalkozó jogvédőket is, ők mit tapasztaltak.



Budapesti fejlesztések, bombariadó több iskolában, gyűrűsfarkú víziantilop Hatvanpusztán – Newscast

Lezárultak a tárgyalások a Norvég Alappal, 92 milliárd forint támogatást kap Magyarország. Magyar Péter az uniós csúcs előtt azt mondta, nem elfogadható a következő uniós költségvetés jelenlegi tervezete, még a vétó is szóba került. A főpolgármester szerint a lemaradások miatt egyszerre kell belevágni több fejlesztési projektbe. Több, mint tíz budapesti iskolában volt bombariadó csütörtökön. Gyűrűsfarkú víziantilopot, himalájai tahrt és jakot is tartottak Hatvanpusztánál, a Mészáros Lőrinchez köthető Vál-völgye Vadásztársaságot összesen 1,2 millió forintos bírságra büntette az illetékes kormányhivatal. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!