A magyar közélet egyre inkább bulvár-fordulatot vesz, s akik a tényekkel nem tudnak mit kezdeni, újabban a látszatokkal operálnak. Három közszereplő látja ennek kárát, s bár ők semmiképpen nem hozhatók közös nevezőre – történetük, ha tetszik, sztorijuk is fölöttébb különböző –, az őket ért méltánytalanság azonos tőről fakad. De haladjunk ABC-rendben.
Bolgár György rádiós újságíró írt egy regényt. Az elsőt. Vágy a címe. Három verses-, több novelláskötet után ez önmagában véve nem volna sem szenzáció, sem a közéletet megrendítő cselekedet. Annak idején A másodperc rései, a Levéltitkok, s főleg A férfi és női dolgok könyve megjelenése sem volt az, holott a versek, elbeszélések sem voltak mentesek az erotikától. Mégsem horkant fel rá senki. Most viszont egy bulvárlap közölt néhány részletet a Vágyból, s jól elbánt a szerzővel. Azóta ugyanis a szövegkörnyezetből kiragadott – „obszcén, pornográf” – mondatok alapján ítélik meg őt, egész életművét, és magát a regényt is, amely csak e szemelvénygyűjtemény után egy héttel, múlt pénteken került a boltokba. Ez lett a hivatkozási alap arra, hogy megpróbálják őt eltakarítani a pályáról. Az újságíróiról.
Nem arról folyik a diskurzus, hogy milyen műsor a Megbeszéljük. Nem arról, hogy egy kereskedelmi rádióban miért engedhető meg – s megengedhető-e egyáltalán – több elfogultság, mint a Magyar Rádióban, amikor még – Bolgár elűzetése előtt – Beszéljük meg! volt a címe. Nem arról, hogy Bolgár jó újságíró-e. (Ez nehezen vitatható.) Még csak nem is arról, jó regény-e a Vágy. Mi több, erről már aligha lehet vitatkozni, mert minden mondat a szerzőt védő vagy őt támadó előítéletek kontextusába kerül; a hamis kérdés után még a korrekt válaszok is mellékjelentést kapnak. Ötszázezren olvastak ötven sort a regényből, formáltak véleményt róla. A Vágyból pedig néhány ezer, jó esetben néhány tízezer fogy el. Ezzel a hátránnyal nincs mit kezdeni. Ledolgozhatatlan.
Kondor Katalin rádiós újságíró, ma a Magyar Rádió elnöke egy évtizedig a titkosszolgálatnak is dolgozott. Vagy nem. (Részemről: inkább nem.) S bár el lehet viccelődni azon, hogy az ország miniszterelnöke James Bond, a rádióelnök meg maga Mata Hari, ennek az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, jó miniszterelnök-e Medgyessy, jó rádióelnök-e Kondor; mi több, törvényeinkhez sem. Kondort sokan el akarják távolítani a rádió éléről, s ha ez törvényesen nem megy, előkotornak valamiféle kartotékokat: hátha hazugságot tudnak rábizonyítani, s arra hivatkozva meneszteni lehet őt. Vagy állítólagos pártfogóiról kívánják így leválasztani. Nincs már értelmes diskurzus a rádióról – legfeljebb a valóban szégyenletes Vasárnapi Újságról –, sem Kondor elnökségéről, csak hitek és álhitek, makacs támadások és ellentámadások.
Egy korábbi rádióelnök, tekintélyes társadalomtudós, Gombár Csaba 1992-ben olyasmit mondott: elundorodtam a politikától. Amit azóta inkább elemez. A rádiót – és a televíziót – pedig egy évtizede rongálják szisztematikusan az éppen uralkodó pártok. Ráadásul törvényesnek látszó alapzatokról. Ez a tény, amihez képest mellékes és érdektelen, hogy Kondort beszervezték-e ifjúkorában egy utazási iroda alkalmazottjaként. Ahol a múlt nem nyilvános, hasonló eset – gyanúsítás, leleplezés – bárkivel előfordulhat, aki közhivatalt vállal.
Teller Edét, a világhírű tudóst – akit a The Economist egész oldalas cikkben méltatott halála után, jóval nagyobb terjedelemben, mint a magyar lapok többsége – két éven belül kétszer is megpróbálták berángatni a hazai politikába. A 2002-es választásokon a Fidesz hivatkozott rá, nem pontosan, de „lényegében” jól idézve az atomfizikus véleményét. Az idén pedig az aggastyánnak a Fidesz Amerika-ellenessége miatti aggályait igyekezett kihasználni egy nyugdíjas rádiós újságíró. A Népszabadság pedig minden körültekintést mellőzve „benyalta” az állítólagos Teller-levelet, amelyben a tudós még Polt Péter legfőbb ügyészt is megrótta, miért nem foglalkozik a Fidesz kétes ügyeivel…
Egyszer egy választási vereségre álló párt, másszor a támogatottságát veszni érző MSZP feltétlen híve vélte úgy, hogy egy Teller-állásfoglalás perdöntő lehet magyar belügyekben, s szavazók százezreinek a véleményét fogja befolyásolni. E tekintetben még azt sem mérlegelték, hogy a Teller-vélemény kisajátítása egyvalakinek biztosan árt: magának Teller Edének. Aki ennél életében s holtában sokkal több tiszteletet és kíméletet érdemelt volna.
A három eset persze nem azonos súlyú. Ezer árnyalatban különböznek. A szégyenlista élén kétségkívül a Tellerrel szemben elkövetett gazság áll. De aggasztóan közös bennük a kíméletlenség; a politikai pornográfia, amelyhez képest Bolgár műve legfeljebb szende lányregény.