Ismét kamatot emelt a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kedden a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1,75 százalékra emelte az irányadó kamatot, és arról számolt be, hogy a gazdaság kezd ismét magára találni egy lassulóbb periódus után és mérsékelten javultak a munkaerő piaci feltételek.

  • unknown unknown
Ismét kamatot emelt a Fed
A Fed négy év után júniusban emelt először kamatot a gazdaság élénkülésére. A mostanihoz hasonlóan júniusban és augusztusban ugyancsak mérsékelt, 25 bázispontú kamatemelést hajtott végre.



A Fed kedvező inflációs várakozást fogalmazott meg: az energiaárak emelkedése ellenére az elmúlt hónapokban az infláció és az inflációs várakozás mérséklődött, ami kedvező a gazdaság alakulásának a jövője szempontjából.



Az egyhangúlag hozott keddi kamatemelés bejelentésekor úgy fogalmazott a FOMC, hogy a további kamatemelés a helyzettől függ, hozzátéve: az infláció várhatóan továbbra is alacsony marad, amiből szakértők arra következtetnek, hogy a Fed folytatja a lassú kamatemeléseket.



Az amerikai állampapírok elsődleges forgalmazói a keddi döntés után 84 százalékos esélyt látnak arra, hogy a Fed november 10-én ismét 25 bázispontú kamatemelésről dönt. A Fed legközelebb már csak a november 2-i amerikai elnökválasztások után ül össze ismét, hogy döntsön a kamatról. (MTI)
Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.