42 milliót költött március utolsó hetében a Megafon Magyar Péter lejáratására
A közmédia ezúttal nem csak lejáratóanyaggal, de hirdetéssel is beszállt a kampányba.
hvg.hu
Nem lesz EP-képviselő, de még jelölt sem Ilaria Salisból
Az olasz antifasiszta támadások fővádlottjának édesapja ugyan tárgyalt erről, de esélytelennek tűnik, hogy így tudja kihozni lányát a börtönből.
hvg.hu
Mégsem törlik a Táncsics-börtönt a kiemelt műemlékek közül
Indoklás nélkül akarták törölni, most indoklás nélkül meghagyják.
Tízéves fiútól kért meztelen képeket egy Békés megyei férfi
A 29 éves férfi egy online játékban ismerkedett meg a kisfiúval.
hvg.hu
Három diákszervezet hirdetett budapesti választási programot, Vitézy és Karácsony az ő eseményükön találkozott először a kampányban
A diákszervezetek készek dönteni arról, hogy kit támogatnak.
hvg.hu
Rogán Antal minisztériuma beperelte Márki-Zay Péter pártját
A hódmezővásárhelyi polgármester konzultált, most a kabinetiroda azt követeli, hogy hirdessen a Magyar Nemzetben.
hvg.hu
Nyomoz a rendőrség Balásy Gyula cégeinek túlárazásai miatt
Egyelőre csupán felderítési szakban van az eljárás.
hvg.hu
Szentkirályi Alexandra szerint „műmacsó tempó” Karácsony és Vitézy rivalizálása
A Fidesz jelöltje szerint a budapestiek döntenek majd a következő főpolgármester személyéről, és nem a két riválisa.
hvg.hu
Magyar Péter szerint már van olyan párt, amellyel közel vannak a megegyezéshez
El azért nem akarja árulni, hogy se Rogán Antal körei, se az ellenzéki elit ne tudja ellehetetleníteni indulását az EP-választáson.
hvg.hu
Nem árulja el az Alkotmányvédelmi Hivatal, tudtak-e arról, ha Magyar Péter zsarolta Varga Juditot és Gulyás Gergelyt
Az AH lapunknak azt írta, a volt igazságügyi miniszter 2023-ban nemzetbiztonsági ellenőrzésen esett át, ekkor nem találtak nála kockázatot.
hvg.hu
Bezárták és prostitúcióra kényszerítették a nőt, egy kiskorúval is majdnem ezt tették – vádemelés lett belőle
Azzal fenyegették a nőt, hogy ha nem teszi meg, amit kérnek, a lányát elveszik tőle, őt pedig feljelentik.
hvg.hu
11 év fegyházbüntetésre ítélték az ápolót, aki a kórházban próbálta megölni az anyját
Az asszony a gyógyszer-túladagolás következtében súlyos, életveszélyes állapotba került, életét kizárólag a kórház intenzív osztályán végzett gyors beavatkozás és az azt követő többhetes kezelés mentette meg.
MTI
Több alkalmazottat is kirúgtak a magyar nagykövetségről, amiért kiszivárgott a felvétel Bolsonaro bújtatásáról
Azt nem tudni, hogy nekik volt-e közük a felvételek kiszivárgásához.
hvg.hu
„A humoristának ilyenkor nincs dolga” – a Duma Aktuál az elmúlt két hónap magyar közéletéről
Átaludta az év elejét? Vagy épp ellenkezőleg: csak kapkodta a fejét, és követni is alig bírta az eseményeket? Litkai Gergely összefoglalót készített a hazai politika elképesztően turbulens elmúlt hónapjairól. Kegyelmi botrány, Magyar-Varga-ügy, Rogán, ügyészség, az új államfő családi rejtélyei, kínai rendőrök Magyarországon. Csak tessék, csak tessék! Folyvást, folyvást!
hvg360
A Magyar Péter keltette forgószél több kisebb ellenzéki pártot is elsodorhat
Magyar alaposan megkavarta az állóvizet az ellenzéki oldalon is – írja e heti számában a HVG.
hvg.hu
Orbán nemzetbiztonsági főtanácsadója mellett folytatja a Rogán-féle szuper-titkosszolgálat vezetője
Kovács Zoltán András Biró Marcell közvetlen munkatársa lesz.
hvg.hu
Maratoni ülésre készül a parlament: téma lesz Lázár alkotmánysértő kastélytörvénye, az energiaital-stop és egy gyermekvédelmi ellenzéki vita is
Jövő héten négynapos, az azutáni héten egynapos ülést tervez az Országgyűlés. Téma lesz bőven.
Két hétvégére is lezárják a Déli pályaudvart
A változás érint néhány péntek esti és hétfő hajnali vonatot is.
MTI
-
MTI
-
hvg.hu