Megszűnik Budapesten az elektromos közösségi robogó-megosztó
Beszünteti szolgáltatását Budapesten a Blinkee City elektromos közösségi robogó-megosztó.
Beszünteti szolgáltatását Budapesten a Blinkee City elektromos közösségi robogó-megosztó.
MTI
A gyermekvédelmi és családtámogatásokat, valamint a szociális dolgozók keresetét lemorzsolja az infláció.
HVG
K. György már korábban is bántalmazta a családját.
hvg.hu
Ilyen nagy pozitív anomália 1901 óta egyetlen hónapban sem fordult még elő.
MTI
MTI
hvg.hu
Hétfőn este vita volt róla a parlamentben, de az egészségügyért felelős államtitkár szerint erre jelenleg is van lehetőség.
hvg.hu
A külügyminiszter és Szergej Lavrov egymás mellett ültek Antalyában, a jelek szerint jó hangulatban telt az este.
Orbán Törökországba utazott, de nem egyedül vágott neki a hosszú útnak, magával vitte Nagy Mártont, Szijjártó Pétert és Schmidt Máriát is.
MTI
MTI
hvg.hu
Bűnügyi riporter, haditudósító, a századfordulós magyar újságírás mára méltatlanul elfeledett figurája. Tábori Kornél neve ugyanakkor nem csak a szenzációt kergető zsurnaliszta képével forrt egybe, ő volt az is, aki megmutatta a fővárosi csillogás külcsíne alatt megbúvó nyomor igazi arcát, illetve ő hozta először nyilvánosságra egy letűnt kor ügynöklistáját is.
„Isten, haza, család” után „Isten? Haza? Pedofília!”.
hvg.hu
A polgármester úgy tudja, annak, aki átvitte az ételt, a kezébe kerülhetett egy fel nem címkézett mosóporos zacskó, és azt hitte, hogy az porcukor.
MTI
MTI
hvg.hu
Az önkormányzat már meg is szüntette a munkaviszonyát a meg nem nevezett férfinak.
hvg.hu
Senkit nem hagynak az út szélén.
hvg.hu
Sem jogilag, sem pszichológiailag nem értelmezhető egyértelműen a gyermekvédelmi intézmények vezetőire vonatkozó, rendeletben meghatározott alkalmassági kategória a lapunk által megkérdezett szakértők szerint. Miközben vitán felül áll, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, ne dolgozzanak pedofilok gyermekotthonokban, nincs biztos módszer arra, hogy ezt egyértelműen megállapítsák egy-egy vizsgálatban.
Egyszerre razziáztak Belgiumban és Magyarországon. Nagy vagyont foglaltak le és több kizsákmányolt áldozatot is kiszabadítottak.
hvg.hu
A Momentum a Belvárosban Juhász Pétert támogatja, Budafokon pedig hajlandók előválasztásra, és a többi kerületben is közzétették, melyik polgármesterjelöltet támogatják vagy indítják.
hvg.hu
A Mahart-Passnave Kft.-ről szóló tervezet a kormány honlapján jelent meg. Hamarosan kiderül, hogy amit az egyik miniszter elvett, visszaadja-e a másik.
hvg.hu
A kicsik azonnal kiköpték az ételt, így szerencsére nem történt nagyobb baj.
hvg.hu
Három hónapos értékelés után döntöttek úgy Brüsszelben, hogy elégedettek a magyar kormány reformjaival az oktatás és képzés, valamint a nemek közötti egyenlőség területén. Ezek a tematikus feltételek eddig 2 milliárd eurót blokkoltak a kohéziós alapokból.
hvg.hu
A terv ötletgazdáit nem sikerült megtalálni, de a két nőt, akik a bankszámlákat nyitották, felfüggesztett börtönre ítélték.
hvg.hu
A hivatalos vendégmunkás-foglalkoztatási tilalmi listán bő 300 foglalkozás szerepel. Köztük olyanok, mint a néprajzkutató, az utcaseprő, a szabásminta-készítő, vagy a szerencsejáték-szervező. A listán vannak olyan foglalkozások, ahol amúgy is előírás a magyar állampolgárság, továbbá rég kihalt/gépesített szakmák és olyanok is, amelyeket amúgy sem álláshirdetéssel töltenek be, mint az egyházi vezető vagy a miniszter. Kik lesznek a következők a listán, a sajtkészítők vagy a siratóasszonyok? Szavazzon!