Dávid-csillagot és trágár szavakat festettek Donáth Anna egyik budapesti plakátjára
A párt elítélte a rongálást.
A párt elítélte a rongálást.
hvg.hu
A yorkshire terrier nem élte túl a zuhanást.
hvg.hu
Több járat útvonala is módosul.
hvg.hu
Az EP-lista élén Dobrev Klára áll.
hvg.hu
A június 9-ei választások túlélésére játszik legújabb gyermekvédelmitörvény-módosításaival a kegyelmi botrányban morálisan leszerepelt Fidesz. Pedig a költségvetéstől kezdve az etnikai gettókig rendszerben kellene újragondolnia a kormánynak a feladatokat. Mudra Márton István cikke.
unknown
Aki a NER-t akarja lebontani, az használ Budapestnek, ő pedig bárkivel tud együttműködni Budapest érdekében – üzente Karácsony Gergely Magyar Péternek, miután kiderült, hogy a Tisza Párt fővárosi listát állít. Karácsony annak azonban nem örül, hogy ehhez egy sikeres ellenzéki polgármesterre kell jelöltet ráindítson Magyar. A lépés Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnöknél sem aratott sikert.
hvg.hu
B. István először megverte a nőt, majd egy felizzított késsel több testrészét is megégette.
hvg.hu
Hosszan sorolja Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke legfrissebb Facebook-posztjában, miben hasonlít Magyar Péter, illetve a mögötte álló „új politikai erő” nézetrendszere és megjelenése valójában a Fideszre. Eközben egyszer sem veszi Magyart a szájára, csak utal arra, akinek közszereplései ugyanúgy a gőgről és indulatkeltésről szólnak.
hvg.hu
Három polgármesterjelölt kell ahhoz, hogy fővárosi listát állíthassanak Magyarék, az elsőt már be is jelentették: a XVIII. kerületben Balogh Balázst indítják.
hvg.hu
A 2B és az 52-es villamos helyett rövid ideig pótlóbusz járt, de azóta már helyreállt a forgalmi rend.
hvg.hu
Az 56 éves férfi az elmúlt fél év folyamán a rendőrök gyanúja szerint napi szinten adott el kábítószert az ismerőseinek.
hvg.hu
Eva Vlaardingerbroek holland politikai kommentátor tette közzé az X-en, hogy „természetesen” a YouTube törölte a beszédét, amit múlt héten a jobboldali CPAC Hungary rendezvényén mondott.
hvg.hu
Az alkalmazottat az Országgyűlés Hivatala fizeti, feladata a volt köztársasági elnök lakásának üzemeltetése.
hvg.hu
Eddig csak puccosabb rendezvényeken vagy esküvőkön volt szokás az előre meghirdetett dress code, de a Tisza Párt debreceni nagygyűlésére „Magyar Péter style” öltözetben várják a résztvevőket, ezzel is erősítve az összetartozást. Persze nem kötelező Magyar Péter ruháit/sportcipőjét másolni, ez csak egy „kreatív kezdeményezés”.
hvg.hu
A készlet túlnyomó többségében marihuána volt, amiből a férfi fia kisebb mennyiséget elfogyasztott, illetve értékesített is.
hvg.hu
Médiamanipuláció történhetett, az is lehet, hogy odavitték a provokátorokat – így kommentálta Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, hogy egy csoport náci karlendítés közben fotózkodott a mozgalom május 1-jei majálisán. Az esetről készült fotón pedig szerinte csak az látszik, mintha valaki intene valakinek.
hvg.hu
Ezúttal Kolek Márton Ottó dobta be a törölközőt, és jelezte, hogy mégsem indul el a főpolgármester-választáson Karácsony Gergely kihívójaként. Ő már a második jelölt, aki még a választás előtt meggondolta magát.
A mosogató nem volt rákötve sem a folyóvízre, sem a szennyvízre, ehelyett kenyeret, fűszereket és állateledelt tároltak benne.
hvg.hu
Egy év alatt, összesen 13 budai és Buda környéki helyre tört be egy 47 éves sorozatbetörő 2022. és 2023. szeptembere között, főleg családi házakba, de még egy kertészetbe és egy jurtába is.
hvg.hu