Varga Judit erkölcstelennek nevezte a lengyel uniós források visszatartását, csak a lényeget felejtette el
Magyarország pedig nem támogat olyan javaslatokat a tagállamokat tömörítő Tanácsban, melyek az energiaellátás biztonságát veszélyeztetnék.
Magyarország pedig nem támogat olyan javaslatokat a tagállamokat tömörítő Tanácsban, melyek az energiaellátás biztonságát veszélyeztetnék.
Nem az elvonulással volt baj, hanem az ott fogyasztott tudatmódosító szerekkel.
A rendőröket hétfő éjszaka a Margit hídhoz riasztották, mert egy lány a Dunába akart ugrani.
Spéder Zoltánra már nem haragszik, viszont Gerényi Gábor kijelentései nagyon súlyos testi sértést érnek az Index korábbi alapító-főszerkesztője szerint. Uj Péter a Partizán vendége volt.
"Bombameglepetés" a kormánytól: nem csak a Facebook-borítóképükön népszerűsítik ilyen ízlésesen a nemzeti konzultációt.
A miniszter bejelentette, hogy lényegében véget ért a vasútvillamos fejlesztése Szeged és Hódmezővásárhely között. Elárulta azt is, hogy átlagosan hány alkalommal veszik igénybe az utasok a tram-traint.
Dézsi Csaba András azt az emlékét is felidézte, amikor egy almáért bement a hideg szobába.
Nyár óta egyetlen meddőségi magánklinika sem üzemelhet Magyarországon, az állami kórházakban viszont megszaporodtak a fizetős lombikkezelések. Azoktól a pároktól, akik valamilyen okból kiestek az ingyenes kezelések lehetőségéből, akár egymillió forint körüli összeget is elkérnek, cserébe ugyanúgy hosszú várólistákkal és a túlterhelt rendszerrel találkoznak. Ezen a magánklinikák segíthetnének, de azokat épp a „profitorientáltság” miatt szüntette meg az állam.
A rendőrség ajánlásokat fogalmazott meg a visszaélések elkerülésére.
Az elkövetők előre kitervelték, hogy kirabolják az idős férfit.
Egy szeptemberben kiadott belső tájékoztatás szerint az év végéig szinte mindenen spórolni fog a Miniszterelnökség.
A bántalmazott férfi 8 napon túl – ténylegesen 3 hónap alatt – gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
A kormány bombás konzultációs plakátot tett közzé a Facebookon és ilyenek kerültek ki a közterületekre is. A Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc emiatt írt levelet a Magyar Reklámszövetségnek.
A Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint a tankerület reakciója túlzó volt a tanárok polgári engedetlenségére.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei és helyi szervek rendőri erői dolgoztak a megyénket érintő kábítószer-kereskedelem felderítésében.
Szijjártó Péter szerint a kormány nem támogatja „az eszkalációs kockázattal járó javaslatokat”.
Az állami százmilliárdokkal kitömött Mathias Corvinus Collégium lehajol az apróért is, így nem utasította vissza a Szerencsejáték Zrt. 5 milliós szponzorpénzét, ahogy Sarka Kata férjének vállalkozása is kapott 40 milliót.