A Pénzügyminisztérium felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi, de Varga szerint a munka így sem állt le
A fenyegetőzőt néhány órán belül elfogták.
A fenyegetőzőt néhány órán belül elfogták.
hvg.hu
Személyre szabott éves teljesítménycélok, valamint „a feladatellátás egyes összetevőit megjelenítő egységes értékelési szempontok” alapján a 2024/2025-ös tanévtől indul a pedagógusok értékelése.
Elítélése évében jött létre a cég, amelynek öt évig volt munkatársa. A vállalkozás négy év alatt több mint egy milliárd forint árbevételre tett szert.
hvg.hu
Pro Urbe Budapestért-díjat kapott Karsai Dániel, azt azonban kórházi ápolása miatt nem tudta személyesen átvenni.
hvg.hu
A HVG szerkesztői kéthetenként az Eötvös 10. színpadán beszélgetnek vendégeikkel mindenről, ami a következő hónapokban a címlapokra kerülhet. A rendezvénysorozat második részében a jövőről volt szó, amelyet nehéz látni, de a trendekből sok minden kikövetkeztethető.
Ezúttal egy, az V. kerületi önkormányzathoz köthető kuratórium éléről mondott le Balog Zoltán.
hvg.hu
Sokakat lecseréltek a jelöltlistán, de ragaszkodtak ahhoz a szokáshoz, hogy fogyatékkal élő és határon túli magyar is felkerült a listára.
A felvételen Mirkóczki Ádám elmondja, hogyan éri el, hogy lényeges információkat elhallgasson egy közadat-igénylés esetében.
hvg.hu
És nem a kegyelmi ügynek volt nagyobb hatása.
hvg360
Magyar Péternek hamarosan meg kell neveznie, melyik pártba száll be, mert kezdődik a hivatalos kampány és ki fog futni az időből.
A korábbi szervezeti elnök szerint bizalmi válság alakult ki az országos elnökség felé.
hvg.hu
Ugye mindenki érti, mit üzennek a fideszes polgármestert támogató civilek által kiadott választási plakátok?
hvg.hu
A végrehajtói kar korrupcióval vádolt egykori elnöke nem volt hajlandó nyilatkozni. Azt is állította, hogy filmezni sem lehetne, mert nem közszereplő.
hvg.hu
Itt megtalálja, szombaton Budapesten hol és mikor nem szabad parkolni, megállni, és hova nem lehet majd behajtani.
hvg.hu
Magyar Péter szerint sok polgármester fogja elhagyni a Fideszt, és sokan közelednek hozzá is, sőt azt állítja, egy DK-s árnyékminiszter is jött volna a csapatába. Mindezt a Válasz Online podcastjában mondta el, ahol arról is beszélt, hogy Varga Judit azért távozott miniszteri posztjáról, mert akkor már együtt volt az ÁSZ-elnökkel.
hvg.hu
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete követeli az ismeretlen képzésekről szóló tervezet visszavonását.
hvg.hu
Lázáréknak egy év múlva kell előállniuk a módosító javaslatokkal.
hvg.hu
Üllőn bővíti központját és épít félautomata raktárat a Rossmann Magyarország Kft. A tervek szerint az új raktárépület 2024-ben készül el, a raktártechnológiát pedig 2025-ben telepítik és tesztelik, a 2026-os év elején pedig a jelenlegi logisztikai rendszer átköltöztetése után élesben is elindul a munka.
SSI Schäfer
A külgazdasági és külügyminiszter kedden Volodimir Zelenszkij hivatalának vezetőjével, szerdán ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával tárgyalt.
hvg.hu