Hiába állította, semmi nem bizonyítja, hogy Sulyok Tamás államfő távoli rokona Sulyok Dezső kisgazda politikusnak
Az államfő mesélt a rokoni kapcsolatról egy korábbi interjúban, de az elérhető adatok szerint ez sem stimmel.
Az államfő mesélt a rokoni kapcsolatról egy korábbi interjúban, de az elérhető adatok szerint ez sem stimmel.
hvg.hu
A februári mintavétel napján a kiengedett termálvíz hőmérséklete több mint 13 fokkal haladta meg a megengedett értéket.
hvg.hu
Brüsszel a Soros-hálózat foglya, a baloldal el akarja venni a tanárok és az óvónők pénzét, az ukrajnai konfliktus pedig valaha egy helyi ügy volt Donyeck-külsőn - sorolta a miniszterelnök a közmédia állami pénzből működő brüsszeli stúdiójában.
Délután egyes helyeken 20 fok is lehet.
hvg.hu
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint önmagában senki nem képes leváltani Orbán Viktort és a NER-t.
hvg.hu
Az orvostechnikai beszállítókat képviselő szakmai szervezetek az Állami Számvevőszékhez fordulnak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A leggazdagabb magyarok közül csupán hét embernek lenne rá pénze.
hvg.hu
A miniszterelnök politikai igazgatója egyúttal cáfolta Kocsis Mátét, aki szerint „Magyar elvesztette a felesége által szerzett munkahelyeit, és ezért bosszút akar állni”.
hvg.hu
Egy "amerikai színésznek" utalta tovább azokat a milliókat, amiket hol vállalkozás indításához, hol a parókia tetőszerkezetének a cseréjére kért el az ismerőseitől.
hvg.hu
A gyanúsítottak a megszerzett pénz jelentős részét kriptovalutára váltották, ezért a sértetteknek kicsi az esélyük arra, hogy a káruk megtérüljön.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Nagy vehemenciával fogott a magyar állam az ország 80 évvel ezelőtti német megszállása nyomán a zsidóság vagyontalanításához. A dolog mikéntjéhez a németek adták a megoldási patenteket, a végképp erkölcstelen akció azonban egészen az egyes polgár szintjéig züllesztette a társadalmat. Az alábbi cikk először a HVG 2004. szeptember 25-i számában jelent meg. Részletesen bemutatja a zsidók kirablását 1944-ben, amikor, mint most kiderült, Sulyok Tamás köztársasági elnök apja zsidóktól elvett lakást és „zsidóbútorokat” kérvényezett a Nemzeti Szocialista Pártnak Székesfehérváron.
David Pressman szerint ez sérti az amerikai-magyar védelmi együttműködési megállapodást.
hvg.hu
A lengyelek és a csehek fegyvert és lőszert is küldenének Kijevnek, Magyarország és Szlovákia viszont kizárólag humanitárius segítséget nyújt az ukránoknak.
hvg.hu
Összesen 670 millió forintért szerezte meg a város egyik legértékesebb részét a helyi önkormányzat.
hvg.hu
Magyar szerint OBH-elnökhelyettes édesanyja mindössze annyival támogatta, hogy „meghallgatta, néha megölelte, biztatta, és persze nagyon aggódott”.
hvg.hu
A bolt tulajdonosa többmilliós bírságra számíthat.
hvg.hu
Kicsit megcsúszott vele, de jobb később, mint soha.
hvg.hu
Félezer jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amely a professzionális politizálás mellett is meg akarja őrizni „amatörizmusát”. Kovács Gergő pártelnököt kérdeztük.
Az ellenzéki kerületvezetés szerint a Fidesz „putyini kampányt” folytat, és szerintük nincsen szükség vizsgálóbizottságra, mert minden kérdéses, önkormányzati szerződés nyilvánosan elérhető.
hvg.hu