Sérelmezik a megyei önkormányzatok, hogy a Tisza egyeztetés nélkül nyújtotta be az illetményekről szóló javaslatát
Eszerint a polgármesterek illetményét befagyasztanák, míg a megyei közgyűlési elnökök illetményét az eddigi felére csökkentenék.
Eszerint a polgármesterek illetményét befagyasztanák, míg a megyei közgyűlési elnökök illetményét az eddigi felére csökkentenék.
HVG
A házelnök hétfői felszólalásában a parlamenthez méltó viselkedésre kérte a képviselőket, és kezdeményezte a Kövér László túlzó büntetései miatti perek megszüntetését.
HVG
Minden jel arra mutat, hogy az utóbbi időszakban megugrott az európai vízumkérelmek száma.
HVG
A volt országgyűlési képviselő szerint alapvető demokratikus jogokat érintő kérdésről nem szabad széles körű társadalmi vita nélkül dönteni.
HVG
A Mol-vezér ügye több mint tíz éve húzódik, de az újságíró úgy tudja, hamarosan a Tisza által ígért rendszerváltás áldozatává válhat.
HVG
A jogász a Szociális és Családügyi Minisztériumnál folytatja.
HVG
A nyár második felében újabb települések következnek Vitézy Dávid ígérete szerint.
HVG
Hódmezővásárhely polgármestere szerint az is elfogadhatatlan, hogy a polgármesterek megválaszthatóságát is korlátoznák két ciklusban.
HVG
Több helyszínen lajtos kocsi segít be.
HVG
Hosszasan vitáztak a képviselők a parlamenti mandátum háromciklusos korlátjáról, az ellenzékiek a népképviselet korlátozását, illetve a jogállam sérülését látják a javaslatban. Magyar Péter a költségvetés helyzetéről beszélve az Orbán-rendszert a tatárjáráshoz hasonlította, de minisztériumi kulisszatitkokra is kitért. Mindezek mellett előkerült a bécsi Pride, Pócs János telefonja, Hugh Grant, sőt, maga Szijjártó Péter is.
Cselovszki Zoltán szakmailag vitathatónak tartja a Karmelita kolostorba való kölcsönzést, és elismeri, a szőnyegek sérültek a taposástól.
HVG
És a napnak még nincs vége.
HVG
Bardóczi Sándor budapesti főtájépítész szerint „az nem járja, hogy a bevétel nem a fővárosé, a feladat viszont igen”.
HVG
Kerekesné Holló Helga 203 szavazatot kapott, így ismét polgármester lett.
HVG
„Orbán Viktor ugyanúgy hazudott és trükközött a számokkal, mint ahogy azt anno Gyurcsány Ferenc tette” – mondta a miniszterelnök. Állítása szerint az infrastruktúra is jelentős fejlesztésre szorul, például 91 híd kritikus állapotban van.
HVG
A férfi magát delegációs sofőrnek vagy bizalmi állással rendelkező embernek adta ki.
HVG
Negyvenévesnél fiatalabb orvosból alig négyszáz dolgozik Magyaroszágon.
HVG
Még tart a hőségriadó, enyhülés csak napok múlva várható.
Las Vegasban egy ötcsillagos luxusszállóban szálltak meg összesen 5,3 millióért.
HVG
Orbán Viktor már nincs, de sok embere még a helyén van, Magyar Péter szabadulni akar tőlük.
hvg360