Villámgyorsan elküldte a rendőrség a demonstráló momentumosok bírságait
„84 500.- magyar forintba kerül, ha demonstrálsz a miniszterelnök ellen.”
„84 500.- magyar forintba kerül, ha demonstrálsz a miniszterelnök ellen.”
Leköpték őket, az egyik férfinak eltörték a szemüvegét és a telefonját, aztán előkerült egy vascső is.
A képviselő reagált a Kúria hídfoglalást érintő korlátozására, és azt ígéri, hogy akármeddig is tart a tiltakozás, annak sikere lesz.
Azt írják, hogy a hivatal zárolta a számláit, de a NAV sosem kommunikál sms-ben.
Leleszi Tibor egy saroknyira lakik a hivataltól, a szolgálati autóhoz sofőrt is kapott.
A szakemberek szerint azonban ez édeskevés, a lényegről pedig szó sem esik.
Egy évvel a választások előtt egyre nagyobb nyomás nehezedik Orbán Viktor első számú kihívójának támogatóira. Mert aki szembeszegül a kormányfővel, annak nem csupán azzal kell számolnia, hogy megrágalmazzák. Anna Tillack, a német közszolgálati média, az ARD bécsi tudósítója Jászberénybe és Szolnokra is elkísérte Magyar Pétert, aki az országot járja.
„Ne ragadtassák magukat erőszakos cselekményekre” – kérik a rendőrök a közlekedőket.
A talpfákat pakolták hétfőn teherautókra, Vitézy Dávid szerint a sportcsarnok romjait is a korábbi állami tulajdonosnak kell eltüntetnie.
Szolidaritási nyilatkozatot adtak ki az ELTE munkatársai hétfőn
Csak 12 órára foglalhatják el a tiltakozók a hidat a rendőrség, illetve a Kúria döntése szerint.
Elkísértük Győrig a Strasbourgba tartó szerb diáktüntetőket, akiket még a vonat is köszöntött, akikről már most film forog, és akik azt mondják, az ideológiai vitákra még ráérünk, előbb el kellene érni egy politikai minimumot.
A magyar külügyminiszter szerint egy olyan dokumentumról van szó, ami még az előző amerikai elnök idején készült el.
A kerti munka közben újból szó esett az emlékműről, amit az orosz-ukrán háború áldozatainak emelnének.
2025 első három hónapjában közel ötvenen veszítették életüket lakástűzben.
Miután a bíróság nem tartóztatta le a csepeli drogfogás gyanúsítottjait, Horváth László és Németh Szilárd is új törvény szükségességéről írt a Facebookon.
Az osztrák–magyar határon több átkelőhelyen is felfüggesztették a személy- és járműforgalmat a száj- és körömfájás miatt.
A Mohos-töbörben mérték a rendkívül alacsony hőmérsékletet.
Elutasították a gyanúsítottak letartóztatását.
Az intézményt vasárnap délután hívta fel egy bombával fenyegetőző férfi.