Kisiklott egy személyvonat Újszásznál
A vonat annak ellenére siklott ki, hogy a mozdonyvezető lassabban ment a megengedett sebességnél.
A vonat annak ellenére siklott ki, hogy a mozdonyvezető lassabban ment a megengedett sebességnél.
HVG
Őszig le kell zárni a Magyarország ellen nyolc éve, az előző kormány jogállam és demokrácia ellenes intézkedései miatt indított 7-es cikkelyes eljárást – ebben maradt az Európai Parlament elnöke és Magyar Péter csütörtöki brüsszeli találkozójukon.
HVG
Jeney Áron négy éven keresztül vezette az NNI-t.
HVG
Alig két hónapja maradt az Egészségügyi Minisztériumnak arra, hogy nyilvánosságra hozza az eddig részben elrejtett kórházi fertőzések adatait. Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakember a fokozatos bevezetés híve, azt is elmondta, miért kellene időt adni az intézményeknek a szó szerint értendő megtisztulásra. Miért nem jó, ha egyből a lakosságot sokkolják az adatokkal? Mennyivel kevesebb kézfertőtlenítő fogy itthon, mint a nemzetközi átlag?
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint olyan közmédiát szeretnének, amely egyszerre hiteles, objektív, informatív és szórakoztató, valamint hozzájárul a magyar társadalom lelki és szellemi egészségének helyreállításához az elmúlt 16 év után.
HVG
A politikus úgy érzi, csak akkor maradhat hiteles, ha pártoktól függetlenül folytatja a munkáját.
HVG
Újabb nagy Duna-parti zöldfejlesztés indulhat hamarosan a fővárosban: Dél-Budán épülhet 3,5 kilométer hosszan, a Kopaszi-gáttól egészen le Budafokig bicikliút, futópálya és park a mostani rozsdaövezetes, elhanyagolt területen.
HVG
Első alkalommal vehet részt és képviseli hazánkat miniszterelnökként EU-csúcson Magyar Péter, aki ennek örömére hosszú videóban jelentkezett be Brüsszelből, az egykori dolgozószobájából. Ahogy kiemelte, a magyar kormány rendelkezik a legerősebb felhatalmazással, így vágnak neki a kétnapos egyeztetéscunaminak.
HVG
Szerintük az érintettek lényeges szerepet játszottak az autokrácia kiépítésében és fenntartásában, s mivel a végsőkig lojálisak maradtak az autokratikus hatalomhoz, helyrehozhatatlanul hiteltelenné váltak.
HVG
Ezúttal a brüsszeli EU-csúcson tárgyaló Magyar Péter nélkül ismertetik a kormányszóvivők a szerdai kormányülés döntéseit. Kövesse az eseményt a HVG élő tudósításával!
Az ügyészség ugyanakkor enyhe büntetést javasol, mert az áldozat más betegségei is közrejátszottak a halálában.
HVG
Balesetekkel indult a csütörtök reggeli közlekedés több autópályán is az Útinform helyzetjelentése szerint.
HVG
A Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója azt írja, nem tartaná helyesnek, ha az egyetem új rendszerének kialakításában régi elnökként szerepet vállalna.
HVG
Szokása szerint már az Európai Tanács ülésére tartva is bejelentkezett a miniszterelnök, aki először képviseli hazánkat a megválasztása után. Ukrajna ügyében így hosszú idő után egységes véleményt fogalmazhatnak meg az ezt gáncsoló Orbán kihullásával.
HVG
Paritásos testületek, megpályáztatott vezetői állások, leválasztott hírügynökség – számos részletében követi végre az európai utat a közmédiáról szóló törvénytervezet. Maradt azonban benne néhány olyan szabály, amivel visszaélve aláásható a szerkesztőségek függetlensége.
„Az aranykonvoj ügyben azonnali belső vizsgálatot rendeltünk el a NAV-nál, a TEK-nél és az érintett szolgálatoknál” – közölte Magyar Péter a HVG cikkének megjelenését követően. Orbán Viktor Brüszelbe utazott, hogy a Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoport pártjainak vezetőivel találkozzon. Kijöttek a miniszteri vagyonnyilatkozatok. A HVG kanadai politikusok és üzletemberek különös magyarországi honosítása nyomába eredt. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
Az RTL szerint a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától érkezett a legtöbb pénz a szervezetekhez.
HVG
A támadót a rendőrség elfogta.
HVG
Emberközelivé akartam tenni a harácsolást: a táskák, cipők, ruhák mindenki számára értelmezhetők – mondja Tóth Ildikó, a Cápák között című műsorból is ismert ingatlanbefektető, aki a választás után árulta el, ő informálta Hadházy Ákost a NER-feleségek luxizásáról.