A rendőrség tudomásul veszi az idei Pride-ot
Barabás Richárd a Párbeszéd politikusának érdeklődésére válaszolta ezt a rendőrség.
Barabás Richárd a Párbeszéd politikusának érdeklődésére válaszolta ezt a rendőrség.
HVG
A napirend előtti felszólalások többsége a kormányváltásra reflektált, sokan egyszerre bírálták a korábbi évek gyakorlatát, és reményüket fejezték ki, hogy a jövőben a főváros is fellélegezhet.
HVG
Az is kiderült, hogy Magyar Péter kiknek a társaságában nézi majd meg a meccset.
HVG
Orbán Viktor félti az „előző kormány által kialakított semlegességi politikát”.
HVG
A lap úgy tudja, hogy a rendőrség jelenleg gyanúsítottként hallgatja ki a férfit.
HVG
A miniszterelnök szerint a dróntámadás ismét rávilágít arra, hogy Európa és a NATO egysége ma fontosabb, mint eddig bármikor.
HVG
A Fideszhez köthető vállalkozások olyan mélyen hatoltak be a társadalom és a gazdaság szövetébe, hogy most a köldökzsinór elvágásával teljes ágazatok és munkahelyek tízezrei válhatnak – legalábbis átmenetileg – a változás áldozataivá.
Vannak olyan pedagógusok, akiknek a véleményét már ki is kérte, hiszen sürget az idő.
HVG
Arra a kérdésre viszont továbbra sem válaszolt, hogy miért tartotta fontosnak, hogy K. Endre kegyelmet kapjon.
HVG
Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát egy olyan, több mint ezeréves szerzetesrendnek az elkötelezettje, amely alapítójának, Szent István királynak a szándéka szerint naponta az ország, a mindenkori magyar nép jólétéért, épségéért imádkozik. Az elmúlt évtizedek közéletileg egyik legaktívabb, ma már nyugdíjas egyházi méltósága idén lett 80 éves, és ma is sarkos véleménye van a világról. Pannonhalmán kérdeztük a múlt terheiről, az újrakezdés esélyeiről és arról, hogy lehet-e még kapcsolódni a lélekhez.
Lassan teljessé válik az államtitkári kar, Magyar Péter kormányában hetven ilyen poszt van: tobzódnak a jogászok, ám szembeötlő az is, hogy a tárcákhoz nem bürokraták, hanem gyakorló szakemberek érkeztek.
HVG
A tárcavezető közölte, át kell világítani a gyermekvédelmi rendszert, majd abból mindenkinek le kell vonnia a következtetéseket.
Magyar Péter Brüsszelbe utazott. A Fidesz és a KDNP meg fogja szavazni a tiszás javaslatot. Gyermekvédelmi intézményekben felmerült, fiatalkorúakat érintő bántalmazások és azok intézményeken belüli kezelése miatt vizsgálódnak. A fideszes médiaholding felmondta a Népszava szerződéseit. A NAV nyomozói szerdán éjszakába nyúló razziát tartottak. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
A miniszterelnök szerint Magyarország ismét megbízható partnere lesz a katonai-védelmi szövetségnek.
HVG
A köztársasági elnöknek elméletileg 5 napja lett volna megfontolni a jogszabály aláírását, amivel alaposan megnehezíthette volna, hogy az ország továbbra is a jogi fórum részese legyen.
HVG
Az oknyomozó portál forrásai szerint így juttatnák diplomáciai mentességhez a volt miniszterelnököt.
HVG
Úgy tudni, egy gumilövedékes fegyverrel is adtak le lövéseket, mielőtt a rendőrök kiérkeztek.
HVG
A Tisztítótűz nevű gyermekvédelmi akcióban eddig öt embert fogtak el, két gyanúsítottat kiskorú veszélyeztetése miatt hallgattak ki.
HVG
Az új házelnöknek szerint a szerdai ülésen már több konstruktív felszólalást lehetett hallani, de így sem volt maradéktalanul elégedett.
HVG
„Mindenesetre én ott sem fogom eljátszani, hogy huszonéves vagyok, mint egyes permanens kapuzárási pánikban vergődő politikai celebek” – ígérte a fideszes politikus.
HVG