A mentőknek ajánlották fel a legtöbben adójuk egy százalékát
A Bátor Tábor Alapítvány és a Bethesda Kórház Alapítvány is százmillió forint feletti összeget kapott.
A Bátor Tábor Alapítvány és a Bethesda Kórház Alapítvány is százmillió forint feletti összeget kapott.
Feljelentője a gyerekkorában elszenvedett szexuális zaklatás miatt a tárgyaláson bocsánatot kért Pető Attilától.
A rendőrség szerint olyan súlyosan bántalmazták a 77 éves férfit, hogy a helyszínen meghalt.
Nem volt távoltartási végzés a támadó ellen.
Megugrott a napelemes rendszerek iránti kereslet, háromszor-négyszer több ilyen épül az idén idehaza, mint tavaly. Ennek egyik oka, hogy az év elejétől ezekre is igényelhető Otthonfelújítási támogatás. Ám sem a pályázat, sem az ügyfeleknek jelenleg kedvezőbb elszámolás nem tartanak örökké. Ezért azoknak a családiház-tulajdonosoknak, akik fontolgatják a napelemek telepítését, érdemes sietniük. De vajon milyen előnyökkel járhat napelemeket felszereltetni, mennyivel lehet így csökkenteni a havi villanyszámlát? Ennek jártunk utána.
A politikus szerint a jövő év nagyon sokba kerülhet az EU-nak.
A képviselő vágatlan felvételt, vagy rögzítési lehetőséget, illetve független moderátort akar.
A városok többségében továbbra is alacsony értékeket mértek.
Karácsony Gergely mindkét hitelesített népszavazási kérdését megtámadták a Kúrián: a Fudan-referendumról szólót magánszemélyek és a Volner Párt, míg az álláskeresési járadék 9 hónapra hosszabbításáról szólót magánszemélyek és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is.
Hidvéghi Balázs EP-képviselő brüsszeli őrültségeket emleget.
A Miskolcról Ózdra tartó vonat gázolta el a 12 éves lányt, aki a sínen gyalogolt.
A palack több célzott lövést is kapott, nem sok esélye volt.
A kocsmák nyitvatartásának korlátozását is fontolgatja az önkormányzat.