Gulyás Gergely: Felelőtlenség és nem elfogadható az, hogy valaki most jár Dubajba
Lesz-e következménye Mészáros Lőrinc nyaralásának? – hangzott el a kérdés az Országgyűlésben.
Lesz-e következménye Mészáros Lőrinc nyaralásának? – hangzott el a kérdés az Országgyűlésben.
A beruházást jelenlegi formájában a térség fideszes országgyűlési képviselője, Witzmann Mihály sem támogatja.
Jelentősen súlyosbította a Győri Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, akit korábban felfüggesztett börtönre ítéltek, mert ruhán keresztül megsimogatta egy kislány nemi szervét. A bíróság osztotta a súlyosbításért fellebbező ügyészség véleményét, hogy a cselekményt erőszakkal követte el az illető. A férfi börtönbüntetését letöltendőre változtatták, és meg is hosszabbították.
Gyűrüs Károly 2019-ben került be a képviselő-testületbe.
Szinte semmit sem tudtunk meg az operatív törzstől az új keleti oltóanyagokról, vagy az önkéntesek toborzásáról, pedig nem kevés kérdést tettünk fel nekik.
Egy kínai és egy indiai oltóanyag érkezhet.
Fogorvosokat, gyógyszerészhallgatókat vagy az egészségügyi OKJ-s képzések hallgatóit is várják.
Az elmúlt 24 órában három harmincas éveiben járó beteg is életét vesztette a járványban.
Többek között arra keresik a választ, hogy milyen krónikus betegségeket vált ki a vírus, vagy hogy milyen szervkárosodásokat okozhat.
Ma már nem lehet elmenni a szmog, a légszennyezés és a dohányzással kapcsolatos kérdések mellett, hiszen modern társadalmunk legfenyegetőbb problémái közé tartoznak. Éppen ezért nagyon fontos, hogy folyamatosan tájékozódjunk, milyen lehetőségeink vannak az ártalmak csökkentésére. Mert nem felejthetjük el, hogy mindannyiunk felelőssége egy élhető bolygó átörökítése a következő generációkra.
Lényegében az eredeti orosz leíráshoz igazították a magyart.
A Jobbik elnöke mögött a DK-s Dobrev Klárát találjuk, majd Karácsony Gergelyt és Fekete-Győr Andrást.
Az elmúlt hétvégén több mint ezren kerültek kórházba Magyarországon koronavírus miatt.
Az OGYÉI jóváhagyta a Convidecia nevű, egydózisú oltóanyagot.
Egy 3–4 órás tréninggel készítenék fel az önkénteseket.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az emberi erőforrások miniszterének, a belügyminiszternek és az országos kórház-főigazgatónak is elküldte a javaslatait.
A volt pártelnök szerint a 2022-es választás a Jobbikon fog múlni.
A hét elején még hűvösebb időre kell számítani, de aztán fokozatosan emelkedik majd a hőmérséklet.
Csütörtökön a kancellár még azt nyilatkozta, a sürgősségi ellátás biztosított.
A 81 éves asszony az RTL Híradónak azt mondta, nagyon örült, hogy behívták oltásra, de mikor meglátta a sort, legszívesebben sarkonfordult volna. A kórháznál azt mondták, technikai hiba miatt kétnapnyi embert hívtak be egyszerre. A koronavírus sajtóközpont szerint ahogy a kórház észlelte a hibát, beállított még egy csapatot, így rekordszámú embert tudtak beoltani.