30 résztvevő fertőződhetett meg a budapesti kardvívó-világkupán
A szövetség szerint nem lehet eltekinteni a versenyzők egyéni felelősségétől sem, de ettől függetlenül a verseny mintaként szolgál a vívóélet újraindításában.
A szövetség szerint nem lehet eltekinteni a versenyzők egyéni felelősségétől sem, de ettől függetlenül a verseny mintaként szolgál a vívóélet újraindításában.
Egy orvos arról beszélt az RTL-nek, hogy nem látja át az oltásra várók rendszerét.
A Magyar Orvosi Kamara azt kéri, hogy az ellátási problémákból ne politikai tőkét akarjanak kovácsolni.
A gyülekezéseken részt vevőket külön-külön is igazoltatták, mivel már a részvétel is szankciót von maga után.
Az MTVA-nál úgy gondolták, hogy ha a Deutsche Welle "bocsánatot kért" a Budai Várról szóló riportja miatt, akkor a műsorban megszólaló Ungvárynak is ezt kellene tennie.
Akkor is el kell látni a koronavírusos betegeket, ha már nincs több ágy és lélegeztetőgép, márpedig egyre több helyen fogy el a kapacitás – ezt állítja több, egymástól független vidéki és fővárosi kórházban dolgozó forrásunk is. A miniszterelnök szerint van elég ágy, de azt még a vele beszélő kórházigazgatók is szóvá tették, hogy a személyi állományt illetően már komoly problémák vannak.
A fideszes Bálint Istvánné ingyen forralt borral hívta koncertre Bicske lakóit január 2-án annak ellenére, hogy akkor már hónapok óta tiltva volt minden tömegrendezvény.
A lapok mindegyike a KESMA vagy a Mediaworks alá tartozik a Media1 szerint. Czeglédy Csabáról állítottak valótlanságot.
Nem érti, miért a Twitteren jelentették be és miért Novák Katalin tette meg.
A miniszter szerint néhány hét, és a járvány visszaszorul.
Felvételt tett közzé a rendőrség egy olyan balesetről, amit csak csodával határos módon úszott meg könnyebb sérülésekkel okozója és egyben elszenvedője is.
A kórház főigazgató főorvosa szerint a 360 helyre 371 beteg jutott szerdán.
Az államtitkár elmondta, mivel terveznek az oktatásban, de meghagyta: nem biztos, hogy a járványhelyzet ezt lehetővé teszi.
A német csatorna megjegyzést fűzött a várfelújításról szóló anyagához, amely miatt egy helyi szervezet is felháborodását fejezte ki.
A Fidesz politikusát gépekkel lélegeztetik.
Ó. Bence letartóztatásának három hónapos meghosszabbítását indítványozta az ügyészség.
Budapesten az alacsonyabban fekvő részeken is hullt a hó péntek délelőtt.
Csúcson az egy nap alatt elhunyt koronavírusos betegek száma is.
A húsvétra és a nagyhétre vonatkozó szabályokat jövő pénteken jelenti be, a lazítás lépcsőzetes lehet. Ennek időpontját még nem tudta megmondani, ahhoz kötik ugyanis, hogy legyen 2,5 millió beoltott ember. Közben minden eddiginél több, 213 koronavírusos beteg hunyt el egy nap alatt.
Fontos részletek a miniszterelnök reggeli rádióinterjújából.