Operatív törzs: Végeztek az egészségügyi dolgozók oltásával
Az egészségügyi dolgozók után a szociális intézményekben folytatják az oltást.
Az egészségügyi dolgozók után a szociális intézményekben folytatják az oltást.
Az ülést kezdeményező ellenzéki pártok három vizsgálóbizottság felállításáról tárgyalnának hétfőn, már ha a kormánypárti képviselők elmennének az ülésre.
Alig több, mint egy hónap múlva kellene aláírniuk az új szerződéseiket a dolgozóknak, csak éppen még mindig nem tudják, mi lesz benne.
Fóliatekercsekbe rejtették a drogot, de már Szlovéniában elbukták az áru nagy részét, Budapesten pedig már várta a szállítmányt a TEK.
A két politikus viszonya a 24.hu szerint azért romlott meg, mert Németh Szilárd továbbra is főnökként próbálta irányítani a kerület ügyeit, Borbély Lénárd polgármester ezt egyre kevésbé fogadta el.
Gyorsít a vakcinák engedélyeztetésén a kormány.
Legközelebb február második felében vizsgálják felül a járványügyi védelmi intézkedések fenntartását, március 1-ig érvényben maradnak – derült ki a kormányinfón. Gulyás Gergely miniszter szerint felgyorsítják a vendéglátósok által igényelt bértámogatások kifizetését, és bejelentette, hogy 45 milliárdos kerettel új program indul a falusi kisboltok támogatására.
Szijjártó szerint ő nem kritizálta Joe Bident és a fiát, de amikor jelöltként a kampányban arról beszélt, hogy Magyarország autokratikus ország, az a tisztelet és a bizalom hiányát mutatja.
Rendeletmódosítás készül a Népszava értesülése szerint, ami automatikusan lehetővé teszi a más országokban már használt vakcinák magyarországi engedélyezését.
A Dózsa György úti gázoló és ügyvédje fellebbeztek a döntés ellen.
Jelenleg 3669 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
Az érettségi körül rengeteg a bizonytalanság, az egyik ilyen, hogy az Oktatási Hivatal oldalára az idei érettségi jelentkezési lapja még nem került fel.
A szalagcímen az állt, hogy "alapítványi fenntartásba kerül az egyetem".
A nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul csütörtökön.
Megszereztük a Pécsi Tudományegyetem elé kerülő előterjesztést, amit megszavaztat pénteken Miseta Attila rektor a Szenátussal. A rektor legutóbb az ellentmondó információk miatt elhalasztotta a döntést.
Az orosz vakcina kapcsán megjelent hírekre reagált a gyógyszerészeti intézet. Szerintük minden kérdésre megnyugtató választ kaptak a Szputnyik V gyártójától.
Súlyosította a hálapénzt kérő budapesti nőgyógyász büntetését a Fővárosi Ítélőtábla, de ez csak azt jelenti, hogy hosszabb ideig tart a felfüggesztett büntetés, és nagyobb a pénzbírság.
Hiesz György nem érti, miért épp az ő neve került napvilágra azok közül, akik nem egészségügyi dolgozóként kaptak oltást Gyöngyösön január elején. A polgármester azt mondta, a reakciók után már nem adatná be magának az oltást.
Házi őrizetben várhatja az adócsalással vádolt szegedi képviselő a nyomozás folytatását.
Tételesen átnéztük a Szerencsejáték Service elmúlt öt évi támogatási listáját, a kirajzolódó összkép meglehetősen tanulságos.