6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Közrefogták a rendőrök a Herczegprímás utca és az Erzsébet téri Gödör közti szakaszt. Már több mint négy mentőautó érkezett a helyszínre, ahol megjelent a az érdeklődők között Sebeők János.
Úgy tűnik sikerül a rendőröknek bekeríteniük a tüntetőket, kordont állítottak fel az Herczegprímás utca és az Erzsébet téri gödör közti szakaszon.
Csatatérré változott a budapesti Bajcsy-Zsilinszky út Erzsébet tér felőli oldala, ahol a rendőrök újabb és újabb "hullámban" könnygázgránátokat és gumilövedékeket lőnek ki. A rendőrök a Deák téri evangélikus templomig szorították a tüntetőket, akiket folyamatosan a helyszín elhagyására szólítanak fel. A templomnál a díszburkolat elkészítéséhez sok macskakövet tárolnak, a tüntetők ezekből próbálnak barikádokat építeni.
A rendőrség továbbra is "üzemben" tartja a vízágyúkat, amelyek kék és zöld folyadékot lőnek ki a demonstrálókra. A tüntetők kővel dobálják a rendőröket, akik visszadobják a köveket a tüntetőkre. A rendőrökkel összecsapók között feltűnően sok bőrfejű, illetve arcát sállal, maszkkal eltakaró fiatal látható. Ezek mindent törnek-zúznak, ami a kezük ügyébe kerül. A metró közlekedik a Deák tér alatt, de a felszínen nem jár semmilyen tömegközlekedési eszköz.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.