Itt ellenőrizheti a magyar strandok vízminőségét
A vizsgált strandok 85 százaléka felelt meg a minimumfeltételeknek.
A vizsgált strandok 85 százaléka felelt meg a minimumfeltételeknek.
hvg.hu
Xavier Bettel korábban élesen bírálta a magyar melegellenes törvényt.
hvg.hu
Péntek este kell számítani záporra, zivatarra, az ország nagy részére veszélyjelzést is kiadtak.
MTI
Garázdasággal gyanúsították meg a kutyasétáltató férfit, amikor 2018 végén a rabszolgatörvény elleni tiltakozások voltak, csak éppen két kilométerre volt az eseményektől.
hvg.hu
Az ellenzéki hetilapot helyreigazításra kötelező kúriai ítélet azért nem sérti az Alaptörvényt, mert a miniszterelnök vejétől mint gazdasági szereplőtől nem várható el, hogy maga intézkedjék az őt ért vádak cáfolatáról – mondta ki egyhangúlag az Ab.
Az igazságügyi miniszter szerint Magyarország megőrzi a józanságát akkor, amikor "ideológiai őrületek ejtik rabul az uniót", hiszen tudunk különbséget tenni aközött, hogy gázzal vagy ideológiával lehet-e fűteni.
hvg.hu
Indoklás nélkül, azonnali hatállyal váltották le Opauszki Andrást a Nemzeti Nyomozó Iroda éléről, ahová tavaly szeptemberben nevezték ki.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Maglódi út és a Lavotta utca kereszteződésében, egy megállóban dőlt rá a villamosra a fa a főváros X. kerületében.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A balesetben a vádlott és utasa súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
MTI
A Volánbuszok által használható buszsávokban a közösségi közlekedéssel ingázók gyorsabban juthatnak be a munkahelyükre.
MTI
A Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió egykori főszerkesztője 63 éves volt.
hvg.hu
A csütörtök éjfélig érvényben lévő rendelkezés új végdátuma július 4-e, hétfő éjfél lesz.
hvg.hu
Otthonában míloszi vízisiklót, faligyíkot, balkáni zöld gyíkot tartott 2 millió forint értékben.
hvg.hu
Rövid időn belül többször is meggyűlt a baja a rendőrökkel.
hvg.hu
Július 1-je a Semmelweis-nap, a magyar egészségügy, valamint a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja. A patikák nem, a kormányablakok viszont nyitva lesznek.
hvg.hu
Az ügyészség úgy látja, az egykori megasztáros több mint 322 millió forint kárt okozott.
hvg.hu
A kormányközeli kutatócég szerint a magyarok döntő többsége a háborút támogatók közé sorolja Joe Biden amerikai elnököt és Soros Györgyöt.
hvg.hu
A magyarországi társadalmi polarizációt mérte fel a Policy Solutions legújabb kutatása. Kiderült, hogy bár a választások óta kicsit lenyugodtak a kedélyek, mindkét oldal agymosottnak tartja a másik tábort, és az ukrajnai háború és a gazdasági válság megítélése is nagyban függ attól, hogy az ember kire szavaz. Romákat és a muzulmánokat viszont a többség nem szeretne a szomszédjában látni, függetlenül a politikai beállítottságtól.
Az államfő egyre aktívabb a közösségi médiában.
hvg.hu
A férfi nemcsak a foglalkozásáról hazudott, hanem állítása szerint "belügyminisztériumi fedett nyomozók" által korábban használt kamu-ingatlanokat árult. Összesen mintegy 150 millió forintot csalt ki hiszékeny emberektől.
hvg.hu