szerző:
hvg.hu

Rendkívüli felmondással megszüntette a Magyar Posta a a társaság közbeszerzési bizottsága vezetőjének munkaviszonyát, mert a gyanú szerint információkat adott át a kerékpártenderről a későbbi győztesnek – értesült a Népszabadság.

Gergely László volt a Magyar Posta közbeszerzési bizottságának vezetője, ő felelt az 1,1 milliárd forintos kerékpártender előkészítéséért és lebonyolításáért. Azért rúgták ki, mert a gyanú szerint hónapokkal ezelőtt információkat adott át a pályázatról a későbbi győztesnek.

Azt, hogy Gergely László állítólagos súgása mennyiben befolyásolta a tender eredményét, egy belső vizsgálat hivatott kideríteni. A társaság vezérigazgatója azonban korábban úgy nyilatkozott: feltételezhetőnek tartja, hogy a pályáztatásnál megsértették a verseny tisztaságát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

Biciklitender: a volt postavezér helyesli a postai vizsgálatot

Szabó Pál jelenlegi gazdasági és közlekedési miniszter, a Magyar Posta Zrt. korábbi vezérigazgatója támogatja Szűts Ildikó új vezérigazgató kezdeményezését a kerékpár-beszerzési tender felülvizsgálatára - tudatta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kommunikációs főosztálya szerdán.

MTI Itthon

Újabb forduló az 1,7 milliárdos postaládabotrányban

A Magyar Posta szerint engedéllyel telepítik az új budapesti levélgyűjtő ládákat, a tervezett 709 eszköz 60 százalékát már felszerelték a fővárosban. A Fővárosi Közgyűlés ugyanakkor eltávolíttatná a közterületekről "az engedély nélkül kihelyezett" postaládákat.

MTI Itthon

A bicikli-tender felfüggesztését kérte a Magyar Posta

A Magyar Posta a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult kedden, és azt kérte a testülettől, hogy vizsgálja meg a kerékpárbeszerzési tender menetét, a vizsgálat alatt függessze fel a már megkötött szerződést.

Orbán röhögve dőlhet hátra, míg Trócsányi legrosszabb napjai elé néz

Orbán röhögve dőlhet hátra, míg Trócsányi legrosszabb napjai elé néz

Kövér szerint az ellenzék polgárháborút akar

Kövér szerint az ellenzék polgárháborút akar

Mark Ruffalo beszólt a magát Hulknak képzelő Boris Johnsonnak

Mark Ruffalo beszólt a magát Hulknak képzelő Boris Johnsonnak

Kutyaláz: ezrek özönlenek világszerte a Corgi kávézókba

Kutyaláz: ezrek özönlenek világszerte a Corgi kávézókba

A Mészáros Lőrinc által használt luxusjacht óránként 200 liter gázolajat is elégethet

A Mészáros Lőrinc által használt luxusjacht óránként 200 liter gázolajat is elégethet

Az angol másodosztályban landolt Balogh Norbert

Az angol másodosztályban landolt Balogh Norbert