szerző:
MTI / hvg.hu

A Demokratikus Koalíció továbbra is firtatja a legfőbb ügyésznél Ángyán József kijelentésének következményeit. Ángyán József a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának ülésén védhetetlennek, elfogadhatatlannak nevezte bizonyos földpályázatok eredményét.

A legfőbb ügyész szerint önmagában az Országgyűlés vagy bizottsága előtt elhangzottak alapján — ha az ülésen hivatali hatáskörét meghatározó előírás keretében nem vett részt vagy arról hivatalos eljárása során nem értesül — az ügyésznek nincs lehetősége büntetőeljárást indítani. Polt Péter ezt a Demokratikus Koalícióban politizáló Molnár Csaba írásbeli kérdésére válaszolta annak kapcsán, hogy a független képviselő azt firtatta: hivatalos tudomásszerzésnek tekinti-e, hogy a lemondott vidékfejlesztési államtitkár egy bizottsági ülésen szerinte konkrét példát is említett a földpályáztatási rendszer megsértése tekintetében.

A legfőbb ügyész - a parlamenti honlapon pénteken közzétett - válaszában megjegyezte azt is, hogy az országgyűlési képviselő a büntetőfeljelentés megtételénél az említett esetekben nincs korlátozva, sőt hivatalos személyként köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt — ha az elkövető ismert, annak megjelölésével — feljelenteni.

Ángyán József a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának március közepi ülésén sajtótudósítások szerint védhetetlennek, elfogadhatatlannak nevezte bizonyos földpályázatok eredményét, átláthatatlannak a pályázati rendszert, és a kormány birtokpolitikai elveinek semmibe vételét rótta fel a döntéshozóknak. Fejér megyei példákat hozva azt mondta: sok esetben a településtől távol lakó nagygazdák, nagyüzemek és vállalkozók nyernek a pályázatokon, a helyi gazdálkodóknak pedig semmi sem jut. Kifogásolta azt is, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet által kiírt pályázatokon nem nyilvános a pontozás.

Molnár Csaba korábban is fordult már a legfőbb ügyészhez ebben az ügyben. Akkor arra hivatkozott, hogy nyilvánosságra került Ángyán József lemondását indokló levele, amelyben a képviselő "mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportokról", "mindent vinni akaró maffiahálózatról", "spekuláns nagytőkés oligarchákról", 
"gátlástalan, mohó, másokon átgázoló zsákmányszerzőkről", általuk kikényszerített irányváltásról ír és azt kérdezte: hivatalos tudomásszerzésnek minősül-e a sajtóban megjelent tartalom.

Polt Péter erre válaszul március 8-án azt közölte: nincs törvényes lehetőség büntetőeljárás indítására a vidékfejlesztési államtitkári tisztségéről lemondott Ángyán József sajtóban ismertetett levele alapján. Felhívta a figyelmet egyúttal arra, a Legfőbb Ügyészség következetesen képviselt álláspontja, hogy a sajtóban közölt információkat nem tekinti hivatalos tudomásszerzésnek.

Az államtitkári posztjáról februárban távozó Ángyán József egy zöld szervezeteknek címzett levelében megemlítette, hogy ő és munkatársai, illetve az általuk kidolgozott – végül azonban a kormány által meg sem tárgyalt – vidékstratégia a „földtől az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig” mindent vinni akaró „maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és a volt téeszeket, állami gazdaságokat mások elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója” útjában állt. Ángyán neveket nem említ, azt azonban már a nagyüzemeket háttérbe szorító stratégia nyilvánosságra kerülésekor tudni lehetett, hogy a koncepció élénk nemtetszést váltott ki a még az első Orbán-kormány idején privatizált, a Fidesz gazdasági holdudvarába került 12 volt állami gazdaság tulajdonosainál. Ennek az érdekcsoportnak a tárcán belül is volt képviselete, bizonyos döntéseknél ugyanis a Simicska Lajossal szoros üzleti kapcsolatban álló Fidesz-közeli ügyvéd, Nyerges Zsolt öccse, Nyerges Attila állatorvos – aki Ángyán lemondásával szinte egy időben került át Németh Lászlóné fejlesztési miniszter kabinetjébe – mondta ki a végső szót.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Öt gyermeket mentett ki az állami gondozásból a TASZ

Öt gyermeket mentett ki az állami gondozásból a TASZ

Drogkartellek helyett már maffiacsoportok uralják a mexikói drogpiacot

Drogkartellek helyett már maffiacsoportok uralják a mexikói drogpiacot

Kevés volt az 510 lóerő, 610 lovas lett az új BMW X3 M

Kevés volt az 510 lóerő, 610 lovas lett az új BMW X3 M

Egy "magyar" tagja is lehet az amerikai szenátusnak

Egy "magyar" tagja is lehet az amerikai szenátusnak

Komoly üzemanyagár-emelést és 120-as sebességlimitet lengettek be a németek

Komoly üzemanyagár-emelést és 120-as sebességlimitet lengettek be a németek

Orbán harcostársa, Matteo Salvini új ellenséget talált: a Nutellát

Orbán harcostársa, Matteo Salvini új ellenséget talált: a Nutellát