Átment az egészségügyi salátatörvény

Az Országgyűlés hétfőn megszavazta az újabb egészségügyi salátatörvényt, amelynek legfőbb elemeként rögzítik a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését, továbbá módosítják a gyógyszerek támogatási rendszerét; egyes régóta támogatott gyógyszerek gyártóit augusztustól plusz fizetési kötelezettség terheli.

  • MTI MTI
Átment az egészségügyi salátatörvény

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatcsomagot április végén Réthelyi Miklós akkori nemzeti erőforrás miniszter nyújtotta be a parlamentnek. Az egészségügyi salátatörvényt 261 igen, 45 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a Ház.

A salátatörvény nagy részben a dolgozók anyagi, illetve munkakörülményeit szabályozza. Részletesen szabályozza az egészségügyi dolgozók számára elrendelhető ügyeletek, túlmunkák, valamint készenlétek időtartamát, a díjazásukat, továbbá rendelkezik a dolgozók "egészségügyi válsághelyzetben" történő kirendelésének szabályairól.

A jogszabály mellékletei tartalmazzák az orvosok, az egészségügyi szakdolgozók bértábláit, valamint a januárig visszamenőleges és beépülő béremelésük mértékét. A jogszabály rögzíti az egészségügyi szakdolgozók és az orvosok illetmény-, illetve béremelésének mértékét, továbbá a különböző bérkategóriák szorzóit.

A jogszabály értelmében a rezidensek koordinálására helyi és országos érdekképviseleti szervek jöhetnek létre, az egészségügyben működő szakmai kamarák arányos érdekképviseletének biztosítása érdekében pedig a kamarai választások szabályain is pontosítottak.

A salátatörvény kimondja, hogy a gyógyászati ellátások körét, az árukhoz nyújtott támogatás alapját és mértékét, valamint a támogatott gyógyászati segédeszközök körét az egészségbiztosításért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg. Rögzítették továbbá az egészségügyi szolgáltatás megfelelő minőségének alapvető feltételeit is.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.