Négyszázmilliót kap Navracsicsék új jogtára

Csaknem négyszázmillió forintot csoportosít át a kormány a Nemzeti Jogszabálytár idei működési költségeinek biztosítására. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

  • MTI MTI
Négyszázmilliót kap Navracsicsék új jogtára

A kormányhatározat alapján felmérik, hogy a minisztériumok és a Miniszterelnökség, valamint az irányításuk és felügyeletük alá tartozó szervek milyen jogtárszolgáltatást vesznek igénybe, hogy a szolgáltatási szerződések mikor járnak le és milyen feltételekkel szüntethetők meg, valamint azt is, hogy mennyi pénzt fizetnek ki a törvénytárak igénybevételére.

Szintén miniszteri feladat július 31-ig annak felmérése, hogy a tárca állományába tartozók közül kiknél szükséges a többletszolgáltatást nyújtó jogtárak további használata.

A közigazgatási tárca nemrégiben a www.njt.hu weboldalon indította el ingyenes, bárki számára hozzáférhető jogszabálytárát, amelyben az aktuális, valamint a még nem hatályos, de már kihirdetett törvények érhetők el, és öt évre visszamenőleg kereshetők a már hatályukat vesztett jogszabályok. Megtalálhatók benne a kormány- és a miniszteri rendeletek, illetve határozatok is.

A jogtár idei működtetéséhez szükséges 397,6 millió forintot a kormány úgy biztosítja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak, hogy a másik hét tárca dologi kiadásai közül 56,8-56,8 milliót csoportosít át. A határozat egyúttal felhívja a közigazgatási és a nemzetgazdasági minisztert, gondoskodjanak arról, hogy a jogszabálytár működési költségei jövőre és az azt követő években is szerepeljenek a költségvetésben.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.