szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Jobbik elfogadhatatlannak tartja, hogy 2012-ben az OTP és a Mol harminc, illetve 15 millió forinttal támogatta a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Alapítványt – mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Volner János.

A frakcióvezető-helyettes arra reagált, hogy az alapítvány minden egymillió forintnál nagyobb támogatási összeget közzétett az interneten.

Ezeket ismertetve a politikus elmondta, hogy a legnagyobb támogató a Center for American Progress (CAP) nevű szervezet, amely tavaly több mint 228 ezer 771 dollárt, mai árfolyamon mintegy 52 millió forintot adományozott. Hozzátette, hogy a "nemrég 500 milliárd forintért visszavásárolt" Mol Nyrt. 2012-ben 15, az OTP Nyrt. pedig harminc millió forinttal segítette Bajnai Gordonékat.

Volner János szerint ezzel felvetődik a kérdés, hogy az OTP-nek, mint egy "félig-meddig magyar tulajdonú, saját banknak tekintett pénzintézetnek" miért áll érdekében bőkezűen támogatni a baloldal visszatérését a hatalomba. Amikor a baloldal megfogalmazza a saját célkitűzéseit, például a pénzintézetek tehermentesítését, akkor az OTP abban a saját üzleti érdekeinek megvalósulását látja – mondta. 

A Jobbik elfogadhatatlannak tartja, hogy nagyvállalatok és bankok támogatják a Bajnai Gordon által létrehozott alapítványt – jelentette ki, közölve: ezeknek a cégeknek a társadalmi szerepvállalásról szóló nyilatkozatában az is szerepel, hogy a társadalmi célú támogatásaikat a pártoktól és a politikától függetlenül folyósítják.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!