szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Értetlenséggel fogadta és visszautasítja a magyar külügyminisztérium Navanethem Pillay-nek, az ENSZ emberi jogi főbiztosának a mai nyilatkozatát, amelyben az alaptörvény negyedik módosítását kritizálta - írta közleményében a tárca. A külügy szerint a főbiztos túllépte a hatáskörét és számos megállapítása nem is helytálló.

Navanathem Pillay az ENSZ genfi székhelyű emberi jogi főbiztosságának honlapján kedden nyilvánosságra hozott nyilatkozatában üdvözölte a Velencei Bizottságnak (VB) a magyar alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos állásfoglalását, amely szerinte "megerősíti azokat az aggodalmakat, amelyeket a módosítások márciusi elfogadásakor fejeztünk ki".

A főbiztos közölte, hogy osztja a VB aggodalmait a bírák függetlensége ügyében, megjegyezve, hogy az Országos Bírósági Hivatal politikai kinevezésű, rendkívül erős jogkörökkel bíró elnökének pozícióját a negyedik módosítás tovább erősítette, míg a bíróságok saját önkormányzó testületét, az Országos Bírói Tanácsot meg sem említik az alaptörvényben.

Pillay különösen aggasztónak minősítette azt a VB által ugyancsak kifogásolt módosítást, amely kizárja, hogy az Alkotmánybíróság saját korábbi, 2012 előtti határozataira hivatkozzék ítéleteiben. Kifogásolta továbbá, hogy a sarkalatos törvényeket kétharmados többséggel fogadják el, amely a jelenlegi kormánynak megvan, de a jövőben komoly problémát jelenthet, mert kisebb parlamenti többséggel rendelkező kormányok képtelenek lesznek megváltoztatni a jelenlegi többség által elfogadott szociális, pénzügyi, családjogi és egyéb törvényeket. A főbiztos egyetértett a VB-vel, hogy ez súlyos fenyegetés a demokráciára nézve.

Külügyminisztérium közleményben reagált a főbiztos nyilatkozatára, amelyben azt írták, több megállapítása sem helytálló. "A leginkább szembeötlő tévedés, hogy a nyilatkozatban idézett, a Velencei Bizottságnak tulajdonított megállapításokat a testület végső jelentése ilyen formában nem tartalmazza. A főbiztos nyilatkozata különös módon éppen azokat a megállapításokat idézi, amelyek a Bizottság végleges jelentésében nem szerepelnek" - írta a tárca.   

A főbiztos mostani megállapításai a végső jelentésben nem úgy és nem abban a formában vagy szövegösszefüggésben szerepelnek, ahogy azokat idézi - írta a tárca. A jelentés a közlemény szerint nem mond ki olyat, hogy az alkotmányos változások "megörökítik az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos problémákat", "támadást intéznek az alkotmányos igazságszolgáltatás ellen", vagy "negatívan hatnak a hatalmi ágak szétválasztására".

"Mindez kétségeket támaszt a főbiztos asszony által a magyar demokratikus jogállami berendezkedés és az emberi jogok magyarországi helyzetéről levont következtetések helytállóságát illetően is. Álláspontunk szerint a főbiztos asszony túllépte hatáskörét, amikor a magyar alkotmánymódosítás visszavonására szólít fel" - írták.  

A Külügyminisztérium hozzátette, az álláspontja továbbra is az, hogy Magyarországon stabil a demokrácia és a jogállam, az ország elkötelezett az alapvető értékek és normák mellett, és arra törekszik, hogy a legteljesebb mértékben biztosítsa az emberi jogok tiszteletben tartását és védelmét.

"Ennek érdekében a magyar kormány, ahogy eddig is, elkötelezett a teljes körű együttműködés mellett az ENSZ emberi jogi főbiztosával és hivatalával, az ENSZ emberi jogi mechanizmusaival, és más nemzetközi szervezetekkel is. A magyar kormány a jövőben is kész a partneri párbeszédre és érdemben kivizsgálni minden megalapozott kritikai észrevételt, illetve indokolt esetben megtenni a szükséges intézkedéseket azok orvoslása érdekében" - írták.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!