szerző:
Cs. B.

Kígyómarással vittek kórházba egy rendőrt csütörtök este Keszthelyen. Mint kiderült, egy teljesen ártalmatlan siklóról volt szó, ami viszont a szemtanúk szerint valósággal nekiugrott a rendőrnek. Végül egy zalacsányi természetvédő terráriumában lelt otthonra az állat.

Kígyómarással vittek kórházba egy rendőrt augusztus 7-én este Keszthelyen, a Mátyás király utcából – mondta el a hvg.hu-nak egy ebben az utcában lakó férfi, Rainiss Gábor. Mint kiderült, egy idős nő kért segítséget a keszthelyi kapitányságra betelefonálva, miután egy kígyót fedezett fel a kertjében, lakásának bejárata közelében. Rainiss is odasietett, és mint mondta, előtte azért "felvette a marhabőr csizmáját".

Az állat miatt egyébként már hívták az állatorvost, meg gyepmestert is, de egyikük sem vállalta, hogy kimegy és befogja a kígyót, mondván, nem értenek hozzá, hüllőkkel nem foglalkoznak. „Az egyenruhások igyekeztek megakadályozni, hogy az állat kimenjen az utcára, illetve hogy eltűnjön a szemük elől. Eközben a kígyó valósággal nekiugrott az egyik rendőrnek és megmarta két ujját. Azt javasoltam a járőr társának, hogy azonnal vigye be kollégáját a kórházba, mi meg a másik két rendőrrel megvártuk a tűzoltókat” – mesélte a szomszédban lakó férfi.

A tűzoltók beöltöztek a tűzvédelmi ruhába, egyiküknek sikerült elkapni a körülbelül egy méter hosszú kígyó fejét, és beemelték egy horgászszákba. „Ekkor érkezett meg az állatorvos, de tanácstalan volt abban, hogy mérges kígyót fogtunk-e be, ezért felhívtuk a veszprémi állatkert vezetőjét, aki megnyugtatott minket arról, hogy a leírás alapján egy erdei siklót találtunk” – mesélte Rainiss. Így kiderült, hogy a marás nem veszélyes.

Otthonra lelt a hüllő

Az állatot végül a zalacsányi természetvédelmi egyesület vezetője fogadta be, aki hüllőkkel foglalkozik és a terráriumában helyezték el az állatot. A férfi erősítette meg azt a rendőröknek, hogy valóban erdei sikló ijesztett rá a keszthelyiekre.

Az utcabeliek bementek meglátogatni a rendőrt a kórházba, ahol szerintük még az orvosok is tanácstalanok voltak, milyen gyógyszert, ellenanyagot adjanak be neki. Ezért úgy tudják, az ismert szakembertől, Zacher Gábor toxikológustól próbáltak tanácsot kérni, de ő sem tudott mást mondani, mint hogy tudni kellene, milyen kígyó marta meg a járőrt. Miután kiderült, hogy egy erdei sikló a tettes, a rendőrt hazaengedték a kórházból.

A patikák jelképe
Az erdei sikló – a Kígyósziget internetes oldal szerint – a hazánkban élő hét kígyófaj egyike. Hossza 90-150 cm. Teste karcsú, hengeres vagy orsó alakú, hátoldala olajbarna, illetve szürkés árnyalatú. Ritkán, erősen sziszegve támad. Harapása azonban veszélytelen. Hazánkban viszonylag gyakori siklófajta. Az erdei sikló elsősorban rágcsálókkal, főleg pockokkal és egerekkel táplálkozik. A gyógyszertárak bejárata fölött egyébként ennek a siklónak a stilizált mása tekeredik a kehely köré.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tony Stark még egy film erejéig visszatér

Tony Stark még egy film erejéig visszatér

Juncker: A megállapodás nélküli Brexit még sosem volt ennyire valószínű

Juncker: A megállapodás nélküli Brexit még sosem volt ennyire valószínű

Felgyújtották a volt ukrán jegybankelnök családjának házát

Felgyújtották a volt ukrán jegybankelnök családjának házát

Védőgátnak csapódott Velencénél a sokszoros bajnok és csúcstartó motorcsónakos

Védőgátnak csapódott Velencénél a sokszoros bajnok és csúcstartó motorcsónakos

15 hónap börtönt kapott a Call of Duty-játékos, mert segített kitervelni egy halálos ugratást

15 hónap börtönt kapott a Call of Duty-játékos, mert segített kitervelni egy halálos ugratást

Összeütközhet két műhold, és ha megtörténik, abból csak nagyobb baj lesz

Összeütközhet két műhold, és ha megtörténik, abból csak nagyobb baj lesz