"Sokan fenyegettek, de ez a hivatással jár"

HVG: A múlt héten másodszor ment nyugdíjba, 2012-ben kényszerből, most önként. Érzi a különbséget?

Varga Zoltán: Öt éve arculcsapásként éltem meg, hogy elküldtek, és a hírekből tudtam meg, hogy a 62. életévük betöltésekor a bírákat nyugdíjazzák. Itt a Kúrián ez a büntetőkollégium felét érintette. Mivel ragaszkodtam a szakmámhoz, amint lehetővé vált, visszatértem. Saját elhatározásból akartam nyugdíjba menni, miután a fejemben is rendbe tudtam tenni a dolgokat.

Fazekas István

HVG: Van olyan ítélete, amit utólag megbánt?

V. Z.: Nincs. A negyven év alatt több ezer ítéletet hoztam. Ha voltak is álmatlan éjszakáim, sokat rágódtam egy-egy döntésen, az ítélethirdetéssel mindent lezártam magamban.

HVG: Lehet elfogulatlan döntést hozni úgy például, hogy a magával szemben álló hírhedt bérgyilkos, Magda Marinko egy kilencmilliméterest ígért önnek?

V. Z.: Egy gyilkost visszaengedni a társadalomba ugyanakkora felelősség, mint valakit ártatlanul elítélni. Az nem lehet indok, hogy félek elítélni. Sokan fenyegettek, de ez a hivatással jár. Amikor Magda Marinko ügyét tárgyaltam, a családom is védelem alatt állt. Az még a délszláv háború idején történt, Marinko csapata szabadlábon volt, és a rendőrség attól tartott, hogy túszejtéssel akarják a vezetőjüket kiszabadítani. Így ha például nyáron a lányom strandra akart menni, akkor ő is csak rendőrrel mehetett, miközben én ki sem mozdulhattam a lakásból, mert nem volt, aki rám vigyázzon. Volt, hogy csörgött a telefonom, és megkérdezték: Varga Zoltán bíró, élsz még? Az igenre pedig azt felelték: már nem sokáig. Az ilyet tudni kell viselni. Ellenkezett volna az elveimmel, ha visszaadtam volna a veszélyesnek tűnő ügyeket.

HVG: Mégis volt olyan, amit visszaadott: a közösség elleni izgatással vádolt Szabó Albert és társai ügyét. Miért?

V. Z.: Visszaadásról szó sem volt. Az ügyészséggel volt vitám, mert úgy véltem, a vádirat alapján nem lehetett tárgyalni az ügyet. Hiányzott ugyanis belőle az a konkrétum, hogy az ügyész Szabó mely mondatait tartja uszítónak. Az ügyész válasza erre az volt, hogy ő nem hajlandó a bírónak regényeket írni, ezért törvényes vád hiányában megszüntettem az eljárást, az akkori Legfelsőbb Bíróság viszont a folytatására utasított. Erre mondtam, hogy nem tárgyalhatom, hiszen perjogilag prejudikáltam – így másra osztották, de végül ő is felmentette Szabóékat. Ügyet soha nem kértem magamnak, és nem is adtam vissza. Így lett az enyém a Magda Marinko-akta is, amikor már azzal a címmel jelentek meg újságok, hogy nincs olyan bíró, aki letárgyalná.

HVG: Ez a hozzáállása nyilván hozta is a nagy ügyeket. Megfordultak ön előtt a legismertebb bűnözők: csaló bróker, táncdalénekes, piti robbantó, a bombagyáros Dietmar Clodo. Nyilván ezért osztották önre a móri mészárlás ügyét is, amiben aztán kiderült, hogy nem a bűnösök egyikét ítélte el. Tudja, hogy mit rontott el?

V. Z.: A móri esetet is a legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint tárgyaltam. Magam is meglepődtem, amikor a tévéből meghallottam, hogy váratlan fordulat történt. Egyáltalán nem zárom ki – sőt bízom benne –, hogy ebben az ügyben még lesz valamilyen fejlemény. Előfordulhatnak ilyen esetek. Szerintem a móri történetnél minden közvetett vagy közvetlen úton bizonyítva volt, és annak alapján ma is úgy érzem, hogy az egyik elkövetőt ítéltem el. Most is azt gondolom, hogy mindent jól csináltam. Gondoljon bele, hány kézen ment keresztül az az ügy! Egy egész ügyészi csapat dolgozott rajta, én pedig egy háromtagú tanácsban ülnökökkel döntöttem, és az ítéletemben a Fővárosi Ítélőtábla sem talált hibát. Ráadásul a vádlott Mórtól függetlenül megérdemelte a 15 évet, mert kis híján megölt egy pénzszállítót, ami többszörösen is súlyosabban megítélendő emberölés kísérletének minősült, és több fegyveres rablása is volt.

HVG: Az emberek, ha meglepő ítéletről hallanak, hajlamosak azt gondolni, hogy ezt „biztos előre megírták”. Önt próbálták befolyásolni, szóltak önnek, hogy mit és hogyan csináljon?

V. Z.: Negyven év alatt senki sem próbálta meg közvetlenül vagy közvetve befolyásolni a döntésemet; sem szóban, sem más módon. Pedig volt részem érzékeny ügyekben: politikusok, közéleti szereplők esetében is ítélkeztem. De halvány gyanúja sem merült fel soha a befolyásolásnak. Így azt sem tudom, mit tettem volna, ha ilyet tapasztalok. Alighanem a nyilvánosság elé tártam volna, egyrészt mert ez a legjobb védelem, másrészt ettől az esetleges tehertől csak így lehetne tisztességesen megszabadulni. A bírói hivatás legnagyobb értéke a függetlenség, amit a törvények garantálnak, de a bírónak kell őriznie. Az a bíró, aki lemond a függetlenségéről, akár csak egyes ügyekben is, a hivatásáról mond le, és a látszat ellenére a továbbiakban már nem bíró. De elveszíti a függetlenségét az is, aki a döntése meghozatalakor a ki nem mondott, meg nem fogalmazott elvárásokat tartja szem előtt.

Fazekas István

HVG: A közelmúltban a Kúria néhány döntése nagy vihart keltett, például mert újra kell kezdeni a lúgos orvos perét. Éppen ön volt az ügy előadó bírája.

V. Z.: Ha egy ítélet a társadalom számára meglepő, akkor ez nem azt jelenti, hogy előre megírt, előre eldöntött lenne. Leginkább azért történik, mert a társadalom olyan információk alapján foglal állást, amelyek nem biztos, hogy megfelelnek a valóságnak. Az embereknek a sajtó nem az egész ügyet, csak az abból kiragadott sztorit közvetíti, és ezzel nem feltétlenül áll összhangban a későbbi, a tények alapján meghozott ítélet. Az említett pert egyébként nem kell elölről kezdeni, csak a másodfokú eljárást kell megismételni, amit egy nap alatt is meg lehet csinálni. Ebben az ügyben egyetlen közvetlen bizonyíték sincs. Így viszont azt kellene bebizonyítani, hogy az orvoson kívül más nem követhette el a szörnyű tettet. Ha ez sikerül, akkor ő tényleg bűnös. Addig azonban nem lehet elítélni, amíg a zárt logikai láncolaton kicsinyke rés is van.

HVG: Hogyan kellene higgadtan megközelíteni az olyan ellentmondó ítéleteket, mint ami például a sukorói telekcsere ügyében született? Mégis hogyan lehet befolyásmentesen ugyanazt a tényt fehérnek vagy feketének tartani?

V. Z.: Csak egyetlen ítélet van: a jogerős. Mindannak, ami előtte van, már nincs jelentősége az igazság szempontjából. A vádlott szemszögéből nyilván van, de mi alapvetően az igazságot keressük, ehhez pedig buktatókon keresztül vezet az út. Persze a jogerős ítéletben is tévedhetnek, ezért van jól kitalálva a jogorvoslati rendszerünk. A hibás, törvénysértően meghozott ítélet is orvosolható, perújítással vagy felülvizsgálattal. Az emberek által működtetett minden rendszerbe kódolva van a hiba lehetősége is, de minél több fórumon megy keresztül, annál nagyobb a garancia arra, hogy a hiba nem következik be, vagy orvosolják.