Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A férfi nem volt hajlandó fizetni, sőt azt kérte a nőtől, hogy ő adjon neki pénzt.
Húsz év fegyházbüntetést kapott a kecskeméti pék, aki egy kisebb vita után megölt egy prostituáltat. A bíróság nyereségvágyból elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek, ugyanakkor azt nem állapította meg, hogy előre megtervezte volna a sértett megölését.
A férfi 2012-ben költözött családjával Kecskemétre, egy albérletbe. Két helyen is dolgozott, de szinte minden pénzét szerencsejátékra költötte, így akitől csak tudott, kölcsönöket kért. Később elhatározta, hogy felkeres egy prostituáltat, és erőszakkal pénzt szerez tőle.
Az áldozattal 2017. június 14-én találkozott, ezt telefonon előre leegyeztették. Az aktus után a férfi közölte, hogy nem tud fizetni, és elővett egy kést a táskájából, majd azzal fenyegetni kezdte a nőt, és megparancsolta, hogy adjon neki pénzt. A nő erre nemet mondott, vitatkozni kezdtek, a férfi pedig többször nyakon szúrta, majd amikor a nő a földre került, tovább bántalmazta.
A nő belehalt sérüléseibe, a bérlője talált rá holtan. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.