szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sztrájknapot hirdettek szerdára az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatói és hallgatói, az eseményhez – ahogy korábban megírtuk – csatlakoztak a Corvinusról és a CEU-ról is.

A sztrájknapon a társadalmi nemek mesterszak megszüntetése, a felsőoktatás autonómiáját érintő beavatkozások és gazdasági átalakítások ellen tiltakoznaka diákok. Az ELTE-n a gendertudományról tartanak negyedórás előadásokat, később a felsőoktatás jelenéről és jövőjéről lesz kerekasztal-beszélgetést az Oktatási Hálózat, emellett hallgatói fórumot szervez a hallgatói önkormányzat. A Corvinus előtt flashmobot tartanak, majd a CEU-sokkal együtt vonulnak az ELTE lágymányosi campusára.

Az esemény már megkezdődött, ám egyelőre nem túl nagy az érdeklődés. Kollégánk a CEU Nádor utcai campusa előtt körülbelül tucatnyi hallgatóval találkozott, akik előbb a Magyar Tudományos Akadémia épületéhez vonultak, ahol készítettek néhány fotót a transzparenseikkel, majd villamossal a Corvinushoz indultak.

hvg.hu

Közben – jelentette másik munkatársunk – nagyjából 15 corvinusos diák a Petőfi hídnál várakozott a CEU-ról érkezőkre, akik fél 10 után nem sokkal meg is érkeztek.

A tüntető diákok közösen vonulnak az ELTE-re a sztrájknap megnyitójára.

A Petőfi hídon több autós is támogatólag dudált, miközben a 100-150 diák átvonultak. A diákok háromnegyed 10 körül megérkeztek az ELTE lágymányosi kampuszára, ahol előadásokat hallgathatnak meg a társadalmi nemekről és az ellenállás formáiról, de lesz hallgatói fórum is. A részletes program itt található, de szerdán ugyanígy a CEU-n is előadásokban foglalkoznak a témával.

A sztrájknap megnyitó előadásában Kövér-Van Til Ágnes, az ELTE társadalmi nemek tanulmánya mesterképzés szakigazgatója azt mondta, a tiltakozónappal az egyet nemértésüket akarják kifejezni, de nem csak a gender szak megszüntetése ellen tiltakoznak, ugyanis más szakokat is megszüntettek. Mintmondta, ez az egyetemi automómia megsértése, szerinte nem lehet ideológiai alapon megszüntetni szakokat, képzéseket. Arról is beszélt, hogy a gender szót félreértelmezték és ellehetetlenítették, ezért nem is használják már ezt a kifejezést. A sztrájknap során különböző oktatók fogják megvilágosítani a gender szó valódi értelmét.

A hallgatók megtapsolták az előadót, amikor azt mondta, nincs vita arról, hogy a társadalmi nemek tanulmánya valódi tudomány. A megnyitó után felolvasták a csatlakozó intézmények közleményeit is, ezek is nagy tapsot kaptak. A CEU-ról és Corvinusról érkezett küldöttség is kifejezte szolidaritását az ELTE-vel, és hitet tettek az oktatási szabadság mellett.

hvg.hu

A diákok egy része ezután a Corvinus elé ment egy flashmobot tartani.

A szolidaritási és információs sztrájknaphoz csatlakoztak az ELTE BTK Média és Kommunikáció, a Filmtudomány, és az Esztétika Tanszék oktatói, az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet 22 oktatója, az ELTE BTK Német Nyelvű Irodalmak Tanszékének munkatársai, az ELTE BTK Angol-Amerikai Intézet tagjai, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának Társadalomtudományi Tanszéke, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék oktatóinak csoportja, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi KArának Modern Irodalomtörténeti és Irodalomtörténeti Tanszéke, a Budapesti Német nyelvű Andrássy Gyula Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének tudományos munkatársai, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének Közép- és Észak-magyarországi Tudományos Osztálya, valamint az Alföldi Tudományos Osztály Békéscsabai Csoportja, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársainak csoportja, a pécsi Kerényi Károly Szakkollégium, az Oktatói Hálózat Szegedi Tudományegyetemi Szervezete, illetve a CEU Students4CEU csoportja.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!