A nemzetközi porondon és Magyarországon is az erőpolitizálás ideje jött el. A konfliktusokat nem megoldani, hanem élezni próbálják mindenütt. Ezt a gyúanyagot pedig még veszélyesebbé teszi a globális gazdaság bizonytalansága.
Aki azt hitte, a tavalyi magyar parlamenti választások eredményeképpen a NER a hatékony és hangtalan kormányzás évtizedei elé néz, az meglepődve figyelhette a rabszolgatörvénynek nevezett munkaerőpiaci szabályozás miatt kialakult hangos tiltakozást. Orbán Viktor számára mindig az biztosította a győzelmet, ha el tudta hitetni magáról és a pártjáról, hogy övék az egyetlen elitellenes mozgalom. Ők azok, akik a kisemberért harcolnak a hatalmasok ellen. Most azonban az ellenzéknek is lenne egy párhuzamos valósága, amelyben ők azok, akik a gyárakban halálra dolgoztatott magyarokért harcolnak a Vár luxusába költöző kormányfő ellen.
Elmesélésre érdemes történet lenne, kérdés, hogy ellenzék van-e hozzá. A decemberi tüntetések épp azért húzódnak át januárra, mert számos párt megannyi performance-szal igyekszik kihasználni a felfedezni vélt felhajtóerőt. És ez gyengíti is az utcai mozgalmat: túl sokan szeretnének belőle profitálni. A kormány sokáig kivárásra játszott, de ha januárban sem szűnnek a tiltakozások, akkor döntenie kell, mit lép. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter közlése szerint mérlegelik egy békemenet megtartását. Ilyen erődemonstrációt pedig külső veszélyre hivatkozva szoktak tartani. Tényleg menetelni fognak Szél Bernadett és Kunhalmi Ágnes székházfoglalása vagy Szabó Tímea fütyülése ellen? A kormány dilemmája könnyen átélhető. Ha odacsap, azzal akár meg is emelheti az eddigi tiltakozások tétjét. Ha viszont tétlen marad, azzal frusztrálja a Fidesz-választók sallert és kokit követelő kemény magját, és egyre szemtelenebb provokációkra készteti a politikai ellenfelet. Egyelőre nehéz megmondani, hogy ez a meccs mikor fullad ki.
Az Egyesült Államokban viszont következik a permanens politikai háború. Donald Trump még a republikánus kézben lévő szenátussal és képviselőházzal sem mindig találta meg a hangot, január 3-ától viszont a demokratáké a többség a képviselőházban. Az ellenzék ezzel hozzájutott a kasszakulcshoz, ők állíthatják ugyanis össze a költségvetést. Ez összecsapásokhoz vezethet Trumppal, aki makacsul ragaszkodik az általa a déli határra megálmodott fal megépítéséhez, de cserébe nem hajlandó engedni semmiben. A republikánusok viszont a szenátusban nem tudják felülírni a költségvetési számokat.
Ennél sokkal fontosabb, hogy a képviselőházban a hagyományok szerint a többség foglalja el minden bizottság elnöki posztját, és mindegyikben biztosított a szavazattöbbsége is. Ez pedig azt jelenti, hogy a színük elé idézhetik – igazmondási kötelezettséggel – az elnök embereit, és a tévékamerák nyilvánossága előtt faggathatják őket a 2016-os elnökválasztási kampányba történt orosz beavatkozásról, Trump oroszországi üzleti kapcsolatairól, de még arról a két nőről is, akiknek a milliárdossal való szexuális kapcsolatuk elhallgatásáért fizettek, valószínűleg a kampányfinanszírozási törvény megszegéseként.
Rövidesen a fent felsoroltakat hivatalból vizsgáló különleges ügyésznek, a vádalkukat vezénylő Robert Muellernek is nyilvánosságra kell hoznia a jelentését. A demokraták azt remélik, lesz benne elég bizonyíték ahhoz, hogy elindíthassák a progresszív szárnyuk – amelynek prominens tagja a képviselőházba frissen bekerült Alexandria Ocasio-Cortez – által sürgetett alkotmányos vádemelési eljárást. Ez persze korántsem biztos, hogy elvezet az elnök elmozdításához – amihez a szenátusban kétharmados többség kell –, ám kiválóan tematizálhatja a 2020-as elnökválasztás már az idén elinduló kampányát. A demokratáknak azonban vigyázniuk kell, nehogy túlfeszítsék a húrt, mert az éppen a Fehér Házért folytatott küzdelemben üthet vissza. Erre Joe Bidentől Beto O'Rourke-ig, Bernie Sanderstől Elizabeth Warrenig sokan készülnek, mert Trumpot könnyen legyőzhetőnek tartják. Igaz, így vélte ezt 2016-ban Hillary Clinton is.
Európának azonban nem lesz ideje a washingtoni meccset követni. Shakespeare-t idéző dráma zajlik ugyanis az óceán innenső oldalán. A Brexit döntő hónapjai jönnek. A londoni parlamentben január 14-éig kell szavazni az EU-ból való kilépésről Theresa May kormánya és Brüsszel között kötött megállapodásról. Az Európai Bíróság annyiban segített, hogy ha Nagy-Britannia meggondolná magát, és mégis maradna az EU-ban, akkor azt szabadon megteheti.
Az óra azonban ketyeg, március 29-én Nagy-Britannia EU-tagsága megszűnik. Azt még nem tudni, hogy az ország a védőhálót jelentő megállapodás nélkül zuhan-e a semmibe. A brit konzervatívokat hosszú ideje megosztja az EU kérdése. A May eltávolítására tett kísérletek egyelőre kudarcot vallottak, de egy elvesztett parlamenti szavazás után bármi megtörténhet. Az egyre többek által sürgetett újabb Brexit-népszavazásra elvileg már nincs idő, de arra van lehetőség, hogy az említett ketyegő órát a problémás nemzetközi tárgyalásokon megszokott módon megállítsák. Jöhet akár előrehozott választás is, ám megnyugvást az sem ígér, hiszen az ellenzéki Munkáspárt is megosztott, és a vezetője, Jeremy Corbyn – a brit politika egyedi tragédiájaként – Mayhez hasonlóan alkalmatlan az ország vezetésére.
A józanság szavát továbbra is Angela Merkel képviselheti. Bár 2021-es távozásának bejelentésével a kereszténydemokrata német kancellár kijelölte politikai pályafutása végét, a feszültségmentes levezetés luxusát nem élvezheti. A CDU elnöki posztjára a szövetségese, Annegret Kramp-Karrenbauer került, így a pártján belül egyelőre nyugalomra számíthat, ahogy enyhülhet az idén a CSU felől érkező nyomás is. Az már veszélyesebb számára, hogy az uniópártok nagykoalíciós partnere, a szociáldemokrata SPD a túlélésért küzd, és egyre kiszámíthatatlanabbá válik. A német belpolitika legfontosabb kérdése ugyanakkor a jobboldali populista Alternatíva Németországnak (AfD) térnyerése lesz 2019-ben is. Az év második felében három, egykoron keletnémet tartományban is választást tartanak, és akár mind a hármat meg is nyerheti az AfD.
Merkel az újévi beszédében jelezte: a németországi nyugalmat arra használja majd föl, hogy Európát erősítse. Ugyanezt tervezi a sárgamellényesek tüntetése által jelzett súlyos belpolitikai gondjai elől az európai színpadra menekülő Emmanuel Macron francia elnök is. A bizonyítványt minden európai vezetőnek ugyanazon a május végi héten osztják ki.
Az Európai Parlamentről szóló választást nemcsak Macron, de Orbán is szereti sorsdöntő jelentőségűnek beállítani. A voksolás politikai következményei valóban messzire hatóak lehetnek, de nem a testület szempontjából. A strasbourgi parlamentben nincs klasszikus kormánykoalíció, esetről esetre alkotnak többséget a frakciók, folyamatos a konszenzuskényszer. Ellenzék viszont van: ők azok, akik az EU létjogosultságát is megkérdőjelezik. A táboruk a voksolás után várhatóan nőni fog, de ettől még az EP összképe nagyot nem változik.
A májusi választás európai tétjét inkább az utána következő személyi alkuk adják: ki lesz az EP, ki a Bizottság, és ki a Tanács elnöke? A végső szót az állam- és kormányfők mondják ki. Elhúzódó tárgyalásokra számíthatunk. A Fidesz a választásnak a Néppárt tagjaként fut neki, ezzel Manfred Weber a jelöltjük a bizottság élére. Ha a pártcsaládé lesz a legnagyobb frakció, akkor a bajor politikus megválasztása papírforma. Mégis lehetnek az erősebb tagállami vezetőknek feltételeik. Orbán ezen a ponton teheti igazán próbára az erejét: a Néppártból vagy egy új, populista pártcsaládból lesz-e nagyobb befolyása az alkufolyamatra?
Az EP-választások legfontosabb tétje azonban minden tagállamban belpolitikai természetű. Úgy is tekinthetünk a voksolásra, mint egy valós körülmények között megrendezett közvélemény-kutatásra, amely minden országban bizonyos mértékben újrarendezi az erőviszonyokat. Megfigyelők azzal számolnak, hogy ha Matteo Salvini pártja, a Liga jól szerepel, akkor Olaszországban előrehozott választásokat kényszeríthet ki. A májusi eredmény döntésre viheti a svéd belpolitikai patthelyzetet, kijelölheti Macron politikai cselekvőképességét, és látni engedi a Kuciak-gyilkosság után átalakult szlovák belpolitika erőviszonyait.
Magyarországon a Fidesz győzelméhez nem fér kétség. A magabiztosság akkora, hogy Orbán már a várakozások menedzselésével sem törődik. Hírek szerint a kormányfő a 21 magyar mandátum kétharmadát szeretné pártjának. Ilyen előjelek mellett egy 45 százalék alatti listás eredmény is kellemetlenné válhat. A Fidesz azonban joggal bízhat voksszállító apparátusában, amelynek ereje az alacsony részvétel mellett még jobban érvényesül. Az ellenzék pedig vakarhatja a fejét. Együttműködési kényszer itt nincs, de ha nyolc-kilenc párt száll versenybe a kormánykritikus szavazókért, akkor több is a küszöb alatt ragadhat – segítve ezzel Orbán mandátumterveit. Némely párt számára amúgy is a túlélésről szól a választás. Mi maradt az MSZP-ből, a DK-ból vagy az LMP-ből? Mekkora erőt képvisel a Jobbik?
Az EP-voksolás ráadásul megfelel egy önkormányzati előválasztásnak. A pártok településről településre pontos helyzetképet kapnak az erőviszonyokról. Ki indul majd a budapesti főpolgármesteri posztért? Ezt jobban meghatározhatja május 26-a, mint az ellenzék által szervezett, de még mindig igen ködös előválasztás.
Különösen fontos lesz a májusi erőfelmérő Lengyelországban is. Az év második felében ugyanis vizsgázik az ottani illiberális politikai modell. A Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság (PiS) párt azt reméli a parlamenti választástól, hogy folytathatja az egyedüli kormányzást, ami példátlan az ország rendszerváltás utáni történetében. A közvélemény-kutatásokban makacsul vezető PiS ugyan a tavalyi önkormányzati választásokon vereséget szenvedett a városok zömében, de szociálpolitikájának is köszönhetően őrzi bázisait vidéken. Segítheti, hogy az ellenzék a magyarországinál ugyan jobban szervezett, de megosztott. A liberális Nowoczesna (Modern) szétesőben, a folyamat nyertesének számító jobbközép Polgári Platform (PO) viszont egyelőre nem tud közös nevezőre jutni a Demokratikus Baloldali Szövetséggel, illetve az agrárbázisú Lengyel Néppárttal.
A globális káosz haszonélvezője Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ahogy a Kercsi-szorosban lezajlott incidens mutatja, a Krímet már visszavonhatatlanul a sajátjának tekintheti – hisz nem akad, aki a nemzetközi színtéren ez ellen tegyen –, és fokozhatja a nyomást az amúgy is viharos elnökválasztásra készülő Ukrajnára. Az Avantgard nevű hiperszonikus interkontinentális ballisztikus rakéta bemutatásával felveheti a kesztyűt abban a fegyverkezési versenyben, amelyet az INF-szerződés Trump által beígért felmondása váltana ki. Putyin ugyan magabiztosabbnak mutatja magát, mint annak idején a szovjet vezetők Ronald Reagannel szemben, ám Oroszország nem feltétlenül alkalmasabb egy ilyen vetélkedésre, mint a Szovjetunió volt. A Kreml továbbra is a nyersanyagexportból származó bevételekre támaszkodik, és ez kiszolgáltatja a világpiac szeszélyeinek.
Az amerikai–kínai konfliktus, a Brexit-sokk, az eurózóna, India és Kína teljesítménye határozhatja meg a világgazdaság 2019-es sorsát. A 2008-ban kirobbant válság kezelése sikeres volt, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed után a tavalyi év végén az Európai Központi Bank is felhagyott az eszközvásárlási programmal. A nyomában viszont mindkét jegybank birtokában példátlan mennyiségű kötvény maradt, az államok és a vállalatok adósságállománya tovább emelkedett, a dollár erősödésével pedig törlesztési nehézségekkel szembesülhetnek az olcsó pénz idején könnyen hitelhez jutott, feljövőben lévő országok. Az utóbbi évtizedben a gazdaságba öntött pénzt ki kell szivattyúzni, ám az elkerülhetetlen kamatemelésre a tőzsdék idegesen reagáltak. Senki nem tudja megmondani, hogy a decemberi zuhanást pozitív korrekció követi, vagy Alan Greenspannek lesz igaza. A Fed volt elnöke még hivatali idejében figyelmeztetett a befektetők irracionális lelkesedésére. Most pedig úgy vélte, a részvénytulajdonosok jobban teszik, ha menedéket keresnek az elől, ami következik.
Míg a világgazdaság alakulása bizonytalan, arra fogadni mernénk, hogy a 2022-ig tartó ciklus legellentmondásosabb időszaka köszönt be az ősszel. Miután lement az önkormányzati választás is, Orbán Viktor nekifoghat azoknak a nagy horderejű változtatásoknak, amelyeket erre a négy évre eltervezett. Elmondása szerint alkotmányrevíziót szeretne, aminek legvalószínűbb tétele a bíróságok feletti kontroll kiépítése. Az önkormányzatiság és Budapest közigazgatási átszervezése is terítékre kerülhet attól függően, milyen eredményeket hoz az októberi voksolás. Orbán nem engedi senkinek, hogy a lapjaiba belelessen, de azt már kitapasztaltuk, hogyan építi fel négyéves munkáját. A választások után jön a szigor, a ciklus második felében a kiengedés. Ideje kiadni a narancsriasztást.
A kegyelmi botrány után is trükköznek a gyermekvédelemben a számokkal, hogy Orbán Viktor elmondhassa, vállalható az állami gondozás állapota. A családjukból kiszakadó gyermekek ezt először a túlzsúfolt, eszköztelen befogadóotthonokban tapasztalják meg.
A tiltottá lett Pride üzenete aktuálisabb, mint valaha.
A Tisza Párt elnöke úgy nyilvánult meg félreérthetetlenül a Pride-ról, hogy le sem írta a rendezvény nevét.
Az indoklás szerint azért, mert nem fellebbeztek a tiltás ellen, de a szervező főváros szerint nem is kell engedély.
Mindenki azt találgatja, hogyan alakul a szombati Pride. Nemzetközi lapszemle.
Nehéz-Posony Kata, a HVG ügyvédje minden kérdésre válaszol.
A többi uniós ország megvan Orbán nélkül is, legalábbis egy bizonyos pontig.
„A bukásoktól, brutális sérülésektől való félelem folyamatosan bennem van” – meséli Valter Attila országútikerékpár-versenyző a Penge podcast új adásában.
