szerző:
hvg.hu

Tóth Bertalan pártelnök válaszolt Orbán kommunistázására. A párt show-t csinált az MSZP Frans Timmermans meghívásából. Elfogadták az MSZP EP-listáját, Andor László és Kovács László is rajta van.

Az MSZP kongresszusának legnagyobb vendége, az Európai Szocialisták listavezetője, Frans Timmermans is felszólalt a rendezvényen, látványos volt a bevonulása. A Villányi úti konferenciaközpont nagytermében Timmermans a lépcsőzetes terem tetejéről füstfelhőben jött le, nagy taps fogadta.

Az első felszólaló, Tóth Bertalan MSZP elnök a hazaszeretetről beszél, azt mondja, tilos bárkit kirekeszteni a hazából. A kormánynak papírja van arról, hogy mindenki közös érdekével szemben politizál, szerinte erre jó példa Bálint gazda megbélyegzésről, nyíltan antiszemita propagandával szít hangulatot, példának tekinti a Horthy-rendszert.

Posztkommunistázik, miközben állampártot épít, posztfasiszta rendszert épít.

©

A baloldal az európai normákhoz ragaszkodik. Az ellenzéket a változás akarása köti össze, az értékeiket nem adják fel. Nagy pillanatnak tartja az összefogást a pártokkal, szakszervezetekkel. Büszke az MSZP-frakcióra, külön megköszönte a nőknek a fellépést.

Több politikai innovációra van szükség, szerinte ebben is értek el eredményt az elmúlt időben, például az előválasztás is ilyen. A városok többségében együttműködést akar az ellenzéki pártok között.

A soron következő választás tétjét mindig nagynak nevezik a szónokok, de a májusi EP-választás valóban az egyik legfontosabb lesz - mondja Tóth. "Orbán és populista, szélsőjobboldali elvbarátai az európai közösséget is szét akarják szakítani. Nekik csak a haszon kell, a rengeteg pénz, amit ellophatnak."

Beszél a túlóratörvényről is, szerint a munkavállalóknak több bér kell, nem 400 óra túlóra. "Haza, szeretet, Európa, egység, jólét, biztonság - ez a mi Európánk, ezért fogunk küzdeni" - zárja beszédét Tóth, aki azt reméli, májusban "az európa párti erők győznek."

©

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a következő felszólaló, aki arról beszél, az elmúlt 9 évben tönkretette a rendszerváltáskor megfogalmazott álmot. Három nagy tétje van a szavazásnak: nem szabad hagyni, hogy elveszítsék a magyarok a hitüket, hogy lehetnek Európa büszke polgárai, és megállítsák az elmúlt 9 év politikáját, ami tönkretette a köztársaságot, és ha nem állítják meg, az EU-t is tönkreteszi. Az EU válságban van, de eddig mindig ki tudott jönni belőle, a fejlődés útján. Vagy szociális lesz az EU, vagy nem lesz. Ha nem tudják feloldlani a szociális feszültségeket, akkor az "Orbánhoz hasonló senkiházik tönkreteszik az EU-t", nem lehet csak montáris unió.

Nincsenek szabályok arra, ha valaki fittyet hány a közös érdekre, nagy és jogos dilemma, finanszírozzanak-e korrupt kormányokat. Van igazság abban, hogy az ilyen kormányok ne kapjanak pénzt, de a magyarokat sem lehet büntetni, a korrupt kormánya miatt.

Van egy javaslata: fejlesztési forrásokat a legközelebb vigyük az embereket, kapják közvetlenül a pénzt azok a városok, ami kiállja a jogállamiság próbáját, amelyek tényleg az emberek boldogulására és nem a korrupt politikusok hízlalsára költik a pénzt. A hétköznapi emberek hétköznapi problémájával kell foglalkozni, a dilemmákat velük kell megbeszélni - folytatja Karácsony. Az előválasztással a progresszív politika alapjait akarják letenni, ahol minden gondolatukat megosztják az emberekkel, a hatalom embereit csak az emberek hatalmával lehet leváltani - mondja.

©

Nincs olyan ember, aki jogosabban gondolhatná magát demokratának, mint Horváth Csaba - mondja Karácsony, mire megtapsolják Horváth Csabát. Szerinte a választásnak egyikük sem volt vesztese. A teljes ellenzéki egység a garanciája annak, hogy Budapesten változás legyen, ezen az úton tovább kell menni. "Budapestnek nincs igazi főpolgármestere, csak helytartója" - mondja. "Az önkormányzati választás lesz az első lépése a rendszer megdöntésének." A legaljasabb támadásra fel kell készülnie, egyik nap Orbán leantiszemitázza, miközben Tarlós arról beszél, szélsőségesen liberális. De szerinte ezek a támadások nem róla szólnak, hanem arról, hogy a Fidesz fél az egységtől.

Frans Timmermans lép az emelvényre, egy személyes történettel kezd. Budapesten nosztalgia ébredt benne, 1983-ban járt itt először. Az apja a holland nagykövetségen dolgozott, a család a fölső emeletén lakott az Abonyi utcában. Minden szünidejét ott töltötte, sokszor találkozott fiatalokkal a városban. Mikor fiatalokkal beszélt a városban, arról hallott, hogy álmodtak arról, hogy élhessenek úgy, ahogy Hollandiában, Franciaországban élnek a fiatalok. A hidegháborúról beszélgettek, olyan ruhára vágytak, mint amiben ő járt. De mikor a hidegháború csúcsán, mikor mindenki úgy gondolta, Európa megosztása örök, hittek abban ,hogy jobb lesz a jövő. Ez egy álom volt számukra, nem racionális elképzelés. Most megint itt vagyok, megint azt tapasztalom, az emberek jobb jövőről álmodnak. Azért mesélte el a történetet, mert Európa-szerte mindenhol ébredést tapasztalok, azt látja, hogy fiatal emberek idealizmussal eltöltve beszélnek arról, amiben hisznek.

©

A fitalok tüntetni mennek, klímaváltozás miatt szólalnak fel, közös európai értékekről beszélnek. Egyetlen dolgot kér az MSZP-től, nektek kötelességeketek a fiatalok mellé. Ez a kötelességetek! Mikor megtámadják őket, mint Nagy Blankát, ugyanúgy ki kell állni a fiatalok mellett, mint Nagy Blanka mellett. A szociáldemokraták kötelessége ez. A nacionalisták megpróbálják átírni a történemlet saját céljaik miatt .Orwell szerint akié a jelen, azé a múlt, és akié a múlt, azé a jövő. Minden autokrata politikus megpróbál olyan eszközöket létrehozni, amivel ellenőrzése alatt tartja a jelent és a jövőt.

Mit lehet mondani, ha a politikus akarja megmagyarázni a történelmet? Óvakodjatok, mikor a politikusok akarják elmagyarázni a történelmet. Ha uralják a történelmet, a médiát is tudják, az üzleti világot is megpróbálják. Ellenőrzés alatt akarják tartani az embereket, félelemkeltéssel. Erről van saját tapasztalata is. Elege lesz ebből az embereknek. Ők inkább pozitív dolgokat akarnak. Emiatt is a fiatalokra kell támaszkodni, ők koruknál fogva optimisták. Senki nem úgy születik, hogy már gyűlöl valakit, senki nem antiszemitának, gonosznak, xenofóbnak születik, azzá teszik. Tartsuk szem előtt. Nem lehet a gyűlöletet gyűlölet nélkül szítani, úgyhogy ne gyűlölet legyen a válasz a gyűlöletre, a cinizmusra optimizmussal reagáljunk.

Nem lehet durvaságot durvasággal viszonozni. Michelle Obamával egyetért, hogy legyünk elegánsak, józanok, maradjunk ki a sárdobálásból. Hadd írják át a politikusok a történelmet, mi a fiatalokkal átírjuk a jövőt! - mondja. Az egyenlő jogokon nyugvó Európát akar.

©

A hazafi az országát szereti, a nacionalista pedig a félelmet kelt az emberekben. Ők félnek, meg vannak sértődve, mindenhol ellenséget, gonoszságot lát. Magyarország olyan ország volt, ami szabadságot hozott a régióba, erről a harcról nem lehet elfeledkezni - mondja, és megtapsolják ezt is.

Ha értelmet akar a jövőről, terveket kell szőni. Minden EU-s országban meg kell teremteni a megfelelő minimálbéreket. A 3-5 eurós munkabér elfogadhatatlan, a munkaerőpiacon kell igazságosságot teremteni. A munkaerőhiányra nem a rabszolgatörvény a megoldás, a munkavállalók megsértése ez. Olyan munkaügyi körülmény kell, hogy ne menjenek el a fiatalok. Nyílt társadalomra van szükség - mondja.

A férfi és női egyenlőségről is beszél, azonos munkáért azonos bér jár. A nyugdíjról is beszél, ott még nagyobb a különbség a nők és férfiak között, ezt is csökkenteni akarja. Akkor születik, ha jobb az oktatás, jobbak a körülmények, adókedvezménnyel nem lehet az embereket erre ösztönözni. A korrupció ellen is harcolna. Orbántól azt kérdezi, miért nem akarnak Európai Ügyészséget. Mit rejtegetnek? Jó lenne, ha az ügyészség vizsgálhatná a pénzköltést. Így megfelelő lenne a pénz felhasználása, ez a jövő szolidaritását is segítené.

Kevesebb, mint 100 nap van az EP-választásig, ez a választás Európa szívéről, lelkéről szól, itt fog eldőlni, hogy szolidartiás alapú Európát építünk-e, türelmesen viszonyulunk-e a különbségekhez. A demokrácia nem működik a kisebbség érdekének figyelembe vétele nélkül. Aki az ellenzékre ellenfélként tekint, az nagyon káros. Orbánnal is leülne megbeszélni, miben ért egyet és miben nem. Ha Orbán azt mondaná, ő ellenség, erre azt mondaná, nem hisz az ellenségekben a politikában, csak ellenzékben. "Ne legyünk puhányak, követeljük az akadémai szabadságot, sajtószabadságot, a civilek szabadságát. Ez nagyon fontos." A bíróság függetlensége kérdésben sincs kompromisszum, a jogállamiságról sem.

©

Soha nem kötnék megállapodást a szélsőjobbal akkor, ha Európai Bizottsági elnöknek választanak meg - üzen a Jobbikkal kapcsolatban. "Ha hagyjuk, hogy a fiatalok vezessenek bennünket, nyitottabb, tisztességesebb európai társadalmat tudunk létrehozni." Európát olyan helynek kell tekinteni, ahol mindenkinek lehetősége van. Minden fiatal tölthessen el fél évet, hogy megismerje Európát. Ez az egyik célja. A külföldi tartózkodás alatt sokkal többet megtud az ember magáról, ő speciel sokkal holladnabbá vált.

Magyarország tragédiája, ha elszigeteli magát. A legjobb, ami történhet, ha nyitott marad az ország.

Beszéde végén Timmermans vastapsot kap.

Az MSZP kongresszus döntött a párt EP-listájáról, amelyet az elnökség - illetve a választmány - döntése alapján Tóth Bertalan vezet, őt követi Ujhelyi István és Szanyi Tibor.

Tóth Bertalan listavezetőként is kiállt az emelvényre, a kongresszus 72 százalékkal támogatta a választmány által előterjesztett listát. A következő hónapok küzdelme nagyon kemény lesz, ezért javasolta, hogy személyes felelősségvállalás mellett ő vezesse a listát. A kongresszus előtt is elmondja, nem akar EP-képviselő lenni, nem veszi fel a mandátumát. Volt már erre példa.

A lista nyitott, az együttműködő pártok még csatlakozhatnak. A Párbeszéd biztos jön. Ha ő pártelnökként bárminek az akadálya, tudja a dolgát - fogalmaz kissé homályosan. Többen szimbolikus okokból vannak a listán, Andor László, Kovács László volt uniós biztosok, önkormányzati képviselők. A független diákparlament egyik "jeles képviselője", Kálló Dániel is a listán van, ő az ötödik. Nagy tapsot kap.

Ujhelyi István, Szanyi Tibor, Tüttő Kata, Kálló Dániel, Harangozó Gábor, Gurmai Zita és Mester Barnabás követi Tóth Bertalant a listán. Andor László és Kovács László a 9-10. helyet kapta. Az MSZP választmányának elnöke, Kunhalmi Ágnes azt mondja, az utolsó percig várják a szövetségeseket.

Kunhalmi szerint baltával estek az ellenzéknek, visszautasítja, hogy azzal bántják őket, nem akarnak részt venni a törvényalkotás folyamatában. El a kezekkel mindenkitől, aki demokráciát akar az országban - mondja, művészek nevét sorolva. Reagál a nácizásra: "visszautasítjuk azoktól a vádat, akik a II. világháború óta központi propagandával a legnagyobb zsidóellenes propagandát hajtották végre. Akkor is igaz, ha Netanjahut kétpercenként iderángatják." Az utcán kell majd kampányolni - mondja Kunhalmi. Arról is beszélt, 4-6 ellenzéki listával nem lehet versenyezni az EP-n, a cinizmust le kell győzni a reménnyel.

Hiller átformálná az MSZP-t

Hiller István a párt programjáról beszélt, és megint kerítésezett: nem bontják azt le, de olyan hazában és unióban akar élni, ahol nem kell kerítés. Migránsokat sem telepítenének be, a letelepedési kötvénnyel viszont ez a kormány hozott be migránsokat. Ezt felszámolják. Az MSZP életében új időszakot kell nyitni, azt javasolja, kérjék fel a pártelnököt, hogy 2020 június 30-ig tegye le a kongresszus asztalára a javaslatot, ami alapvető átalakulást, változást hoz a párt életében.

Szükség van arra, hogy lássuk, a jövő sikeréért most kell változtatni. A cél, hogy 30 év múlva Horn Gyula példáját követve újra megalapozzák a demokratikus magyar baloldal sikerét.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Egymással is lefeküdtek a Spice Girls tagjai

Egymással is lefeküdtek a Spice Girls tagjai

Hivatalos: Bécsben nyit kampuszt a CEU

Hivatalos: Bécsben nyit kampuszt a CEU

Ma őrizetbe vehetik a Portugáliának kiadott, Ronaldo szexbotrányát kirobbantó hackert

Ma őrizetbe vehetik a Portugáliának kiadott, Ronaldo szexbotrányát kirobbantó hackert

Az autópálya rossz oldalán menekült valaki egy lopott Bentley-vel – videó

Az autópálya rossz oldalán menekült valaki egy lopott Bentley-vel – videó

Terrorállamban akarunk élni vagy szabadságban? - lezárult a Beszélgetések a jövőről vitasorozat

Terrorállamban akarunk élni vagy szabadságban? - lezárult a Beszélgetések a jövőről vitasorozat

Ő okozta Hollandia sokkját – a holland euroszkeptikus jobboldal új arca

Ő okozta Hollandia sokkját – a holland euroszkeptikus jobboldal új arca