Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A gyerek testét kedden emelték ki az elsüllyedt roncsból.
Ahogy megírtuk, kedden közel hétórás megfeszített munkával felszínre hozták és egy uszályra emelték az elsüllyedt Hableány turistahajót a Dunából a Margit hídnál.
A roncsban négy holttestet találtak: a hajó kapitányáét, két dél-koreai nőét és egy dél-koreai gyerekét.
A Hableányon egyetlen gyerek volt, amikor május 29-én este, összesen 35 emberrel – 33 dél-koreai turistával és kétfős magyar legénységgel – a fedélzetén elsüllyedt. A hatéves kislány az édesanyjával és a nagymamájával utazott.
A rendőrség most azt közölte, azonosították a gyereket.
Elmondta egy búvár, milyen körülmények között dolgoztak a Hableány körül
Hevedereket illesztettek helyre, ablakokat zártak le a Duna alján fekvő hajón.
Az ő személyazonosságát – ahogy a hatóság korábban tájékoztatott –, nem az ujjlenyomata alapján azonosították, hanem feltehetően DNS-minta alapján.
A tragédiát heten élték túl. Eddig 24 halálos áldozatot találtak és azonosítottak. A hajó további négy, dél-koreai utasát továbbra is keresik a Duna teljes szakaszán.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.