Márquez novelláját visszadobták, de Salinger és Updike a lap neveltjei voltak – 100 éves a legendás The New Yorker
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé.
A Fővárosi Törvényszék szerint ez most már elegendő.
Házi őrizetbe kerül a Novozánszki Fanni (VV Fanni) megölésével gyanúsított férfi a Fővárosi Törvényszék döntése szerint.
A bíróság a honlapján közölte, hogy megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság döntését, mert úgy ítélte meg, hogy az arányosság, a fokozatosság és a szükségesség elvének szem előtt tartása mellett a bűnügyi felügyelet az eljárás jelenlegi szakaszában már elegendő, de szükséges eszköz is a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok biztosításához.
A férfi, B. László eddig előzetes letartóztatásban volt, mert a bíróság eddig nem egyezett bele, hogy házi őrizetbe kerüljön a vádemelésig.
A törvényszék most előírta azt is, hogy a gyanúsított a határozatban megjelölt lakást csak külön engedéllyel hagyhatja el, és ennek betartására a gyanúsított mozgását nyomkövető eszközzel kell ellenőrizni, mert figyelemmel a bűncselekmény tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére, a gyanúsított személyi szabadságának korlátozását továbbra is indokoltnak tartja.
A törvényszék megállapította azt is, hogy a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja továbbra is fennáll, de a gyanút alátámasztó bizonyítékok köre a kényszerintézkedés legutóbbi meghosszabbítása óta nem bővült.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé.
Azt egyelőre nem tudni, hogy mekkora kár keletkezett.
Új helyzet van.
A felvétel az Emírségek fölött készült.