szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A fiú már távozott az iskolájából, de újabb rendőrségi eljárást indítottak ellene. A szülők szerint abnormális, ami Ákos ellen zajlik.

Két év után sem zárult le a nyomozás, amit a Szekszárdi Garay János Gimnázium egyik diákja ellen indított az igazgató, Heilmann Józsefné, amiért a fiú, Ákos hitleres mémvideókban parodizálta ki tanárait – írta a 444.

A diák elleni eljárás 2017 októberében indult, amikor az igazgatói irodába hívva, mintegy másfél órás győzködést követően, aláírt egy papírt, melyben elismerte: részt vett az egyik videó elkészítésében. A fiú ekkor már sírva kérte, hogy engedjék el végre.

A szülők elmondása szerint az igazgató, Heilmann Józsefné ultimátumot adott: Ákost vagy elviszik az iskolából, vagy fegyelmit indít, és feljelentést tesz ellene. A szülők, remélve, hogy a váltással elkerülhetik a gyerek további meghurcolását, Bonyhádra vitték a fiút, a terv azonban nem jött be: az igazgató a diák által aláírt jegyzőkönyvre hivatkozva feljelentést tett becsületsértés miatt, továbbá utasította Ákos osztályfőnökét, Gulácsy Beátát, hogy utólag írjon be rovót a diáknak.

Ákos elektronikus naplójába időközben több igazolatlan hiányzás is bekerült, annak ellenére, hogy bizonyíthatóan részt vett az órákon. Úgy vélik, ebben is igazgató keze volt benne.

A 2017. október 18-ai becsületsértéssel kapcsolatos bírósági tárgyalás az igazgatónő számára nem várt eredménnyel zárult: megállapították ugyanis, hogy a Heilmann Józsefné által kicsikart jegyzőkönyv nem tekinthető okiratnak, mert azt szülő vagy törvényes képviselő nélkül íratta alá egy fiatalkorú tanulóval. A bíró véleménye szerint azzal is probléma volt, ahogy az igazgató és az iskola eljárt, mert az sértette a gyerekek jogairól szóló New Yorki-i egyezmény 40. cikkében foglaltakat.

Heilmann Józsefné viszont ez után sem adta fel: két tanárával együtt újabb feljelentést tettek, de akkor már nem ismeretlen tettes, hanem személyesen Ákos ellen, aki egy újabb eljárás keretében ismét kihallgatta a rendőrség. Mi több: ekkor már egy újabb hatóság is becsatlakozott az ügybe: a gyámügy kiszállt a családhoz, hogy környezettanulmányt készítsen a diák családi körülményeiről.

A végzésre 2018 augusztusáig kellett várni, ebben az állt, Ákos életkörülményei átlagon felüliek, családi körülményei rendezettek, a szüleivel való kapcsolata kiegyensúlyozott, kölcsönös bizalmon alapszik, Ákos pedig többek közt erkölcsileg, intellektuálisan, érzelmileg is rendben lévő gyermek.

Az igazgatónő viszont még ekkor sem hagyott fel a feljelentgetéssel, a szülők ugyanis levelet kaptak ügyészségtől, hogy az eljárást elfogultság miatt Tolnából áthelyezik Baranyába, ahol újrakezdik, illetve ezzel párhuzamosan folytatják a fiú elleni nyomozást. És közben újabb pártfogói, gyámügyi vizsgálatot indítanak Ákos ügyében, amihez megint látogatást kell tenniük a fiú családjánál.

A szülők szerint abnormális, ami a fiuk ellen zajlik. Egyébként ők is feljelentést tettek, méghozzá a gyerekükkel szembeni szabálytalan iskolai eljárások miatt, ám meglepetésre panaszukkal sem a hatóságok, sem a Klik, sem a minisztérium nem foglalkozott.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!