Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A helyszínre a mentőket is riasztották.
Egy többszintes ház második emeleti lakásában történt gázrobbanás szerdán késő délelőtt a szekszárdi Herman Ottó utcában – írja honlapján a katasztrófavédelem.
A robbanás következtében az épület több lakása lakhatatlanná vált. A tűzoltók az érintett épület négy lépcsőházából mintegy száz embert menekítettek ki.
A helyszínre a mentőket is riasztották. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője később elmondta: a mentők öt embert vittek kórházba, két férfi súlyos, három nő könnyű sérülést szenvedett.
A helyi lap, a Teol.hu azt írja, a környéket lezárták, a légnyomás pedig több ablakot és ajtót is kinyomott, és van, aki arról számolt be, hogy a csempe is meglazult a fürdőszobában.
Ács Rezső, a város polgármestere elmondta, ismeretei szerint 10 és 30 között van a sérült lakások száma, az ott élőket az önkormányzat el fogja helyezni. Tíz, üresen álló önkormányzati bérlakás, kollégiumi férőhelyek, és a szociális főigazgatósághoz tartozó intézmények is rendelkezésre állnak – tette hozzá.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.