Szalonképessé maszkírozta-e Orbán Viktor illiberális rendszerét, hogy Angela Merkel ellátogatott a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára rendezett ünnepségre? A rezsim hitelesítésének morális dilemmája az elmúlt hetekben kisebb horderejű vendégeskedés, konkrétan Lovasi András tusványosi „nótázása” kapcsán váltott ki élénk vitákat, de joggal kérhető számon a nagypolitika színpadán fellépőktől is. Persze német oldalról lehet azzal magyarázkodni, hogy valójában az ő történelmükről van szó, a határnyitás és a Magyarországon dekkoló keletnémet menekültek Ausztriába szökése az első lépés volt a berlini fal leomlásához, a német egyesítéshez vezető úton. Az pedig sajnálatos, hogy ennek megünnepléséhez olyan autoriter vezetővel kell parolázni, aki negyedszázad elteltével
ismét kerítést húzatott fel az országhatáron, személyi kultusz építésére használja a rendszerváltást, és elvetemült harcot folytat az európai értékek ellen.
Úgy próbálunk tenni, mintha jogállamban élnénk – közölte épp 30 évvel ezelőtti Portrénkban az akkor 26 éves Orbán Viktor, aki nyugat-európai típusú demokráciáért küzdő szociálliberális meggyőződésűnek vallotta magát, és azzal is eldicsekedett, hogy a Soros Alapítvány ösztöndíjából él. A Felcsúttól egy köpésre lévő Bicskén Molnár Dánielnek, a Momentum 27 éves polgármesterjelöltjének három évtizeddel később ismét úgy kell tennie, mintha jogállamban élne. Az ellenzék közös jelöltjeként annak dacára kell a Fidesszel szemben vonzó alternatívát felmutatnia az önkormányzati választáson, hogy a Pannónia szívévé avanzsált térségbe dől a pénz. Fókuszban rovatunk cikke feltérképezi, hogy Felcsúttól Bicskéig és Lovasberényig hogyan ömlenek a magyar és uniós források, valamint a focimilliárdok presztízsberuházásokba, amelyek kevésbé a közt, annál inkább a Mészáros-klánt szolgálják.
De fenébe az olyan részletekkel, mint a Mészáros-, Microsoft-, MTAügyek, amíg hasít a gazdaság! – ezzel a délibábos képpel szembesít e heti címlapsztorink is. Noha a magyar GDP nem elsősorban a kormánynak köszönhetően, hanem inkább annak ellenére növekszik – az első féléves turbóteljesítmény fő hajtóerejét továbbra is az uniós források, valamint a bérrobbanással gerjesztett kereslet adja –, a politikai hasznot egyértelműen a kormány és a jegybank arathatja le.
Válsággal pedig csak azért riogatnak néha, hogy egy későbbi kifulladást legyen mivel indokolni.
Háborúban mindent szabad – ilyen címet viselő film főszerepére az e heti számunkban tollhegyre tűzött politikusok közül sokakat lehetne castingolni. A dokumentumfilm igazi címszereplőjét, a Brexit-referendum kampányát levezénylő Dominic Cummingst annak kapcsán mutatjuk be Kontúr rovatunkban, hogy beköltözött a Downing Street 10.-be, és egy vekker társaságában számolja a perceket az október végi kilépésig. Szellem rovatunkban a két évtizede hatalmon lévő Vlagyimir Putyin békés és háborús éveit, valamint a 70 évvel ezelőtti budapesti VIT antipacifista békeharcát elevenítjük fel. A Világ rovatban pedig azt mérlegeljük, valóban rászánná-e magát a pekingi vezetés a nyílt katonai beavatkozásra az egyre durvuló hongkongi válságba.
És ha kiderül, hogy mégsem szabad mindent? Akkor esetleg jöhet a vezeklés. Magyarország rovatunk cikke felidézi, hogy a püspöki hivatásra készülő Balog Zoltán exminiszter két év önkéntes penitenciát szabott ki magára a válásáért. Ennek alapján meg lehet tippelni, hányévig kellene vezekelnie opportunista politikusi karrierjéért, melynek során jobb meggyőződése ellenére cinkosan asszisztált a menekültek kriminalizálásához, Iványi Gábor egyházának ellehetetlenítéshez, és védelmébe vette a pápát demens vénembernek nevező Bayer Zsoltot.
A szerző a HVG felelős szerkesztője