„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tárca pár nappal azt követően reagált, hogy a fogászatok eddig nem kapták meg az ígért támogatást.
Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke szerdán azt nyilatkozta, hogy az alap- és szakellátást végző fogorvosok nem kapták meg azt a havi fix összegű juttatást, amit tavaly október végén ígért meg nekik Kásler Miklós Emmi-miniszter.
Az egyszeri, 1,5 millió forint kiegészítő juttatás minden rendelőbe időben megérkezett tavaly decemberig, de a miniszter 2020. január 1-jétől havi 130 ezer forint helyett 380 ezer forint rezsitámogatást ígért a közfinanszírozott fogászatoknak, ezzel szemben továbbra is 130 ezer forintot kaptak januárban a praxisok.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a lap kérdéseire azt írta, hogy az érintett fogorvosok egyszeri kiegészítő díjazásban részesültek 2019 decemberében. A heti harminc órában működtetett közfinanszírozott fogorvosi szolgálatok és szakrendelések esetében egyszeri 1,5 millió forintot fizettek ki, alacsonyabb rendelési idő esetén pedig időarányosan csökkentett díjat állapítottak meg.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma erre reagálva egy MTI-nek küldött közleményben igyekezett nyugtatnia kedélyeket, hangsúlyozták, hogy idén 380 ezer forint rezsitámogatást kapnak a közfinanszírozott fogászati alap- vagy szakellátást működtető szolgáltatók. Szintén megismételték, hogy a közfinanszírozott fogorvosi alap- és szakellátó szolgáltatók egyszeri kiegészítő díjazásban részesültek 2019. decemberben.
Tavaly szeptemberben több mint ezer alapellátásban dolgozó fogorvos lépett sztrájkba, miután hiába próbálták felhívni a kormányzat figyelmét arra, hogy fenntarthatatlanná vált az állam finanszírozási modellje. Egy állami fogorvosi rendelőnek havonta körülbelül 850 ezer forint támogatás jutott tavaly. Ebből kellett megoldani nem csak a mindennapi működést, hanem az eszközbeszerzéseket, a rendelő fenntartását és az alkalmazottak bérének kifizetését is.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.