Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Nagyüzemben gyártották a szert, a kár 22 millió forint.
Fertőtlenítőszert hamisító bandát lepleztek le a rendőrök a fővárosban – közölte a rendőrség.
A nyomozás adatai szerint S. László és ismerőse március 14-e körül állapodott meg H. Zsolttal és lányával abban, hogy hamis kézfertőtlenítőket gyártanak, amit aztán el is adtak ismerősökön keresztül. A X. kerületi nyomozók kedd délután mentek ki hozzájuk, ahol már több ember kereste a házban lakókat. A rendőrök igazoltatták őket,
akkor derült ki, hogy a pénzüket szerették volna visszakapni, mert rájöttek, hogy az állítólagos kézfertőtlenítő nem vírusölő.
A rendőrök átkutatták a Ladányi utcai házat, ahol nagy mennyiségű alkoholt, glicerint és több mint ezer eladásra váró, "Antiviral Plus" feliratú flakont találtak. A kőbányai nyomozók a helyszínen elfogták az 53 éves H. Zsoltot és lányát, a 19 éves H. Viktóriát. A férfit és a nőt előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozás során kiderült, hogy a 47 éves B. Erika és ismerőse bízta meg az apát és lányát a "fertőtlenítőszer" gyártásával, ugyanis az 53 éves férfi horgászcsali előállításával foglalkozik. Megbízójukat, az 51 éves S. Lászlót II. kerületi lakásán fogták el a rendőrök, ismerőse, B. Erika pedig bement a X. kerületi rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Lakásuknál, a garázsban 60 liter alkoholt és egyéb anyagokat foglaltak le a rendőrök.
A két férfit és a két nőt jelentős értékre, üzletszerűen, bűnszövetségben és közveszély helyszínén elkövetett csalás gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.