Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Javítaná a német–magyar viszonyt a CDU-elnök, aki Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel is megbeszéléseket folytat majd.
Budapestre látogat csütörtökön Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter, a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke – írja diplomáciai forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet. A politikus a visegrádi országokat és Bulgáriát érintő körútja során két napot tölt majd Magyarországon.
A CDU-elnök látogatásának célja a lap szerint a közép-európai országokkal való együttműködés megerősítése, illetve a német–magyar viszony javítása.
Annegret Kramp-Karrenbauer megbeszéléseket folytat többek között Orbán Viktor miniszterelnökkel és Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel.
Utóbbi kapcsán arra emlékeztet a Magyar Nemzet: Magyarország a közelmúltban több szerződést írt alá német hadiipari eszközök beszerzéséről. Az ország húsz H145 típusú helikoptert vásárolt, az elkövetkezendő években pedig 44 darab Leopard 2 típusú harckocsit, 24 Panzerhaubitze 2000-es önjáró ágyút, illetve légvédelmirakéta-vezetési rendszert tervez beszerezni Németországból. A hvg.hu is beszámolt arról, hogy Magyarország volt a legnagyobb megrendelője a német fegyvereknek 2019 első felében, a kormány nagyjából 572 milliárd forintért vásárolt be.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.