Könnyített a kormány a közfoglalkoztatás feltételein

A koronavírus-járvány ezen a szabályon is változtatott.

  • D.A D.A
Könnyített a kormány a közfoglalkoztatás feltételein

A veszélyhelyzet idején korlátozás nélkül be lehet vonni a közfoglalkoztatásba azokat, akiknek van szakképzettségük, illetve akik „várhatóan képesek önállóan elhelyezkedni”.

A szerda esti megjelent kormányhatározat szerint mától ideiglenesen nem kell alkalmazni azt az általános szabályt, amely szerint e két csoportba tartozók csak akkor kerülhetnek be a közfoglalkoztatottak közé, ha háromszor eredménytelenül próbálták kiközvetíteni a munkáltatók hibájából, vagy ha a hivatal három hónapig nem tud számukra megfelelő állást felajánlani.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idén július és szeptember között 4,48 millió magyar volt munkában. Ez az egy évvel korábbihoz képest 35 500 fős csökkenést jelent.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma mindössze 1900 fővel, de nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ez még az egy ezrelékes növekedést sem éri el. De legalább növekedés, míg a közmunkások száma 16 ezerrel csökkent, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjai pedig 21 ezerrel lettek kevesebben, ahogy a járvány miatt nehezebb lett az ingázás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.