Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Bizakodó közleményt tett közzé az emberi erőforrások minisztériuma, de egyelőre csak annyi bizonyos, hogy apa és fia nyugszik a lepoglavai pálos kolostorban.
Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere nemrég beszélt arról, hogy sikerülhet „összerakni Mátyás királyt”. Ugyanis, ha sikerül meghatározni a király, lepoglavai pálos kolostorban eltemetett fiának és unokájának DNS-ét, akkor a székesfehérvári bazilika többször feldúlt és összekevert csontanyagában megkereshető Mátyás csontváza.
A minisztérium mostani közleménye szerint a horvátországi lepoglavai pálos kolostor főoltára előtti sírból vett csontmintákból a sikeres DNS kinyerése után a Magyarságkutató Intézet szakértői meghatározták az egyénekre jellemző Y-STR DNS profilt, ami a két mintában megegyezik. „Ez az eredmény a történeti adatokat megerősítve azt jelenti, hogy a genetikai adatok is az apa-fiú leszármazást mutatják.” A közlemény úgy folytatódik, hogy „Tehát minden adat azt bizonyítja, hogy a sírokban valóban Mátyás király természetes fia és unokája, Corvin János és Corvin Kristóf nyugszik. Ezzel meghatározásra került az a DNS (genetikai) profil, amivel a Hunyadiak valamennyi felmenőjét és leszármazóját azonosítani tudjuk.”
Ez azonban önmagában nem jeleni azt, hogy Corvin Jánost és Corvin Kristófot találták meg. Ugyanis a lepoglavai pálos kolostort többször átépítették, az uralkodó törvénytelen fiának és unokájának csontjait többször áthelyezték. Csupán azt állapították meg, hogy rokonok fekszenek a sírban, ami általában jellemző a temetkezésekre. Ha valóban Corvin Jánost és Corvin Kristófot találták meg, akkor is nagy szerencse kell, hogy a fehérvári csontanyagban meglegyen Mátyás király csontváza.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.