Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Nehéz hetek jönnek.
„A járványügyi védekezés eddigi legnehezebb hetei állnak előttünk. Holnaptól olyan korlátozások lépnek életbe, amelyek célja a személyes találkozások számának és lehetőségének minimálisra csökkentése” – írja Facebook oldalán Kásler Miklós.
Az emberi erőforrások minisztere posztjában arra kér mindenkit, hogy tartsa be a járványügyi szabályokat, noha „a tavasz beköszöntével bizonyára vannak, akik a bezárkózás, életünk szigorúbb korlátok közé szorítása ellen zsigerileg tiltakoznak” – fogalmaz.
A miniszter kijelentette, „a mielőbbi szabadulás reményében versenyt futunk az idővel az oltások tekintetében”. A társadalmi védettségnek ugyanis még nem állunk még azon a fokán, amivel a fertőzöttek és a betegek számának meredek emelkedését vissza lehetne fogni. „Ezért kell fegyelmezettnek maradni!” – tette hozzá Kásler.
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.