Balul sült el egy fotózás, amikor átvágták a szalagot április 21-én a kecskeméti Táncsics Mihály Kollégium új futópályájánál: Bibok Róbert igazgató fordítva tartotta a nemzetiszín szalagot. A kép így is jelent meg a helyi sajtóban, de később fotosoppolták, hogy az igazgató kezében a helyes sorrendben, felülről lefelé kövessék egymást a piros-fehér-zöld csíkok – derül ki a Kecsup.hu független kecskeméti híroldal beszámolójából. (Borítóképünkön a módosított fotó látható, a kollégium Facebook-oldaláról.)
A helyi lap szerint így most néhány hírportálon az eredeti fotó látható a rosszul tartott szalaggal, míg néhány helyen kicserélték.
Az ügyben aztán a kollégium egyik végzős diákja is érintett lett, aki mémet készített a manipulált és az eredeti fotóból, majd felöltötte egy koleszes zárt csoportba, ahonnan az igazgatóhoz is eljtuott.
A Kecsup.hu informátora szerint a diákot emiatt kirúgták, ám a lapnak ezt cáfolta a kollégium igazgatója, aki szerint a diák továbbra is “kollégiumunk közösségének tagja – a tanév végéig”, ám mégis volt következménye az ügynek, mint idézték:
személyes pedagógiai célú elbeszélgetés történt a diákkal, mely során elismerte hibáját, és elnézést kért.