A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Révész Máriusz autóst üldöz.
Szeptember 19-én indul a Bringázz a munkába! őszi kampánya, amely október 22-ig tart – ezt maga Révész Máriusz a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért felelős államtitkára jelentette be hétfőn Budapesten.
A kampányhoz kapcsolódva a Magyar Kerékpárosklub saját applikációt fejlesztett, a pontgyűjtésre szolgáló mobilalkalmazás megvalósítását az államtitkárság 9,3 millió forinttal támogatta. A pontokat nyereményekre lehet majd beváltani. Egy városi kerékpár lesz a főnyeremény, de kerékpáros kiegészítőket is lehet majd nyerni.
De az még hagyján, hogy a magyar kormány pénzt adott erre az autósüldözésre.
A Bringázz a munkába! kampány ugyanis az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódik. Ezen a héten Európában arra próbálják ösztönözni az embereket, hogy autó helyett a közösségi közlekedést vagy a mikromobilitási eszközöket vegyék igénybe.
Révész Máriusz szerint pedig mindez azért is fontos, mert rendkívüli mértékben nőtt az elmúlt időszakban az autóforgalom (mint mondta, csak a fővárosi agglomerációban 200 ezerrel több autó van mint 2010-ben), ami folyamatos dugókat okoz, ezért fontos össztársadalmi érdek, hogy aki csak lehet közösségi közlekedéssel vagy kerékpárral közlekedjen.
Ott tartunk tehát, hogy egy fideszes államtitkár ültetné kerékpárra az üldözött autósokat, ráadásul egy EU-s kezdeményezés farvizén. Irgalom atyja ne hagyj el.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.